2015. április 1., szerda

Prison Bound – X-Rated

Prison Bound – X-Rated (2008) Kanadára nem éppen az NS felfogás a jellemző. A kormány ott is csak az NS gondolkodású emberekkel bánik kemény kézzel. Jelentősebb szervezetek nincsenek, mégis időről-időre megjelenik egy-egy másként gondolkodó csapat, akikre érdemes odafigyelni. A montreáli PB lemeze az intoleráns toleranciahirdetőknek köszönhetően nem honi, hanem egy a szomszédos országban működő kiadónál jelent meg. Az NSM Records nem feltétlenül arról híres, hogy a kiadványaikon a csapatok csúcsminőséget nyújtanak, mivel a kifejezetten profi lemezek közé azért becsúszott pár igen gyenge is. A CD-ik ezektől függetlenül népszerűek, és bizony még a gyengébbeket is elég rendesen veszegetik. A kanadaiakat is ide sorolnám inkább. A néhány jól eltalált pillanat mellett legtöbbször egyszerű, klisés RAC-val találkozunk. A csúcspont, vagy csúcspontok számomra a két szerelmes dal. Az egyik egy meglehetősen tripla X-rated dal, a „Candace”, a másik pedig az „Ain’t Gonna Take No More”. Nagy csalódást nem fog okozni RAC fanatikusoknak, de kismillió ilyen szintű album kering az internetes boltokban, ezért egy belehallgatás vásárlás előtt mindenképpen ajánlott. 10 Szám 32:37 perc

Volkszorn – Der Ewige Jude

Volkszorn – Der Ewige Jude (2004) Már a lemez címe is hisztériát kelt Németországban (a 8 oldalas borítóról nem is beszélve), a forgalmazásról tehát szó sem lehetett a hazai közönség részére. Mindenesetre azért a németek szorgalmasan töltögették a net-ről, aminek köszönhetően így is népszerűvé vált. Mi is ennek a népszerűségnek az oka? Dallamos RAC, amihez szókimondó szövegeket rendeltek hozzá. Már a Nena 99 lufijának átiratáért több év letöltendőt kapnának az elkövetők. Tehát csak a szokásos. A már unalomig csépelt duma, miszerint az üldöztetések ellenére van rá igény, sokat elmond. Tehetséges zenekar, és nagyon jól sikerült, de újítások nélküli album. Azonban élvezetes, és ez a lényeg. 12 Szám 57:08 perc

Chaos 88 – Gang Violence

Chaos 88 – Gang Violence (1998) A fedőképet meglátva valószínűleg visítoznának a hippik. A zenét hallgatva meg biztos sokan csatlakoznának még hozzájuk. Az amcsi fiúk a GV-n (8 oldalas booklet) sem kímélnek senkit, és semmit. A helyi problémamegoldó szakkör szószólója; Warren 4 tételben adja elő, mire jutottak ’98-ban, milyen problémákat tűztek napirendre, és milyen megoldásokat dolgoztak ki azok megoldására. Gyakorlatilag semmilyet. Ez alkalommal csak egy rövid beharangozót kapunk a következő lemezből (a címadó, és a „Holy Shit” végül nem jelent meg rajta). Érdekességnek nem rossz, gyűjtők szemében némi értéket is képvisel, igazából azonban sajnos a rövidsége meglövi a lemezt. Maxinak elmegy, a másik három kiadványukat mégis bátrabban ajánlom. Ezt inkább csak fanatikus rajongóknak. Ennyi belőlük még nekem is kevés. 4 Szám 8:06 perc

Swedish Skinheads Volume 2 DVD

A Musical Documentary Az Ainaskin svéd kopaszokról szóló videósorozatának második része külsőségekben teljesen megegyezik az első résszel. Fekete-fehér, egyszerű borító, tartalomjegyzékkel, menü nélkül, stb. A tartalom természetesen teljesen más. A bő egy órában a következőkkel találkozhatunk; Pluton Svea (17.12.94 Esklistuna), Kraftschlag (’96 Club Valhalla), Nibelungen (4.11.95 Karlskrona), Germania stúdiózás, és interjú a Club Valhallában, Totenkopf (9.12.95 Helsinki), Stigger & Squadron (3.9.95 Club Valhalla), Mistreat (4.11.95 Karlskrona), reklám, svéd CD-, és könyvajánló, videóklippek (Agent Bulldogg: Karl XII, Dirlewanger With Karolina & Tina: Things I Remember). A muzsika ezúttal 100%-ban uralja az összeállítást. Ez alapjában nem rossz, mivel egyrészt érdekes felvételeket láthatunk ma már inaktív csapatokról, másrészt egy picit betekintést nyerhetünk a 90-es évek koncertjeinek hangulatába. Körülbelül ilyenek voltak a magyarországi bulik is. Csak talán több résztvevővel, de ugyanezekkel az idegesitő diszkófényekkel felturbózott fellépésekkel, amiknek megvolt a maga varázsa. Néhány bejátszás szokás szerint már megjelent a Kriegsberichter sorozaton is, de szerencsére most elég kis mértékben találhatunk ilyeneket. Tehát van egy méretes zenei anyagunk, és ez jó, mivel zene nélkül nincs ellenállás, de csak maga a zene nem fogja megváltoztatni a világot. Ezért fájó az utcai, és politikai aktivitás teljes hiánya a DVD-n. A felfogás ezek szerint ugyanaz, mint nálunk. Kiengedjük a gőzt a hétvégi bulikon, tessék-lássék lázadozunk a rendszer ellen, aztán visszarakjuk a fejünk az igába, és továbbra is éljük a rabszolgák mindennapos életét. Szomorú. 77 perc. Menü, léptetés nincs. VHS minőség.

ADL 122 – Fuorilegge

ADL 122 – Fuorilegge (1993) Nekem valahogy a ’90-es évek olasz nagyjai közül az ADL 122 zenéje jött be legkevésbé. A többi földi halandónál viszont úgy vettem észre, ez éppen fordítva csapódott le. A legtöbben imádják, és sokan legendás zenekarnak tartják őket. Az általam még a Rockworldben beszerzett „Fuorilegge” (8 oldalas szövegkönyv) nem tudott elvarázsolni, és elég sokáig lehetséges cserealapként kezeltem. Aztán valahogy úgy alakult, hogy birtokomba maradt, és ma már be kell valljam, egy cseppet sem bánom. Ezen a régi klasszikuson még zeng az OI!, és olyan megoldások sorakoznak, amiket mostanság klisékként szoktak használni az újoncok. Népszerűségüket mutatja, hogy az „OFF”-ot is hatalmas várakozás előzte meg, pedig a talján hőskor óta már jó sok víz lefolyt a Dunán. Ennyi év elteltével még rám is tudtak hatni, de ha itáliai zenéről van szó, akkor továbbra is a Gesta Bellicá-sok táborát erősítem. Mert jó kis lemez a „Fuorilegge”, de akkor is ÓÓÓóóóó Gesta Bellica, ÓÓóóÓÓóó Gesta Bellica… 11 Szám 38:41 perc

The Bully Boys – Hard Times, Hard Measures

The Bully Boys – Hard Times, Hard Measures (2007) A századvégi nagy visszatérés után a bully-k aktivizálták magukat, és ma már nem kell a rajongóknak évtizedeket várni egy-egy új albumra. A HTHM egy német kiadónál, nevezetesen a PC-nél jött ki, úgyhogy azt hiszem, a „Best Of”-on hallható durva, szókimondó szövegeket ezen a lemezen elfelejthetjük. Az energia ennek ellenére nem tűnt el sem a zenéből, sem az énekből. Öregember, nem vénember. Ezek a vén rókák még most is úgy szólnak, ahogy az elmúlt évtizedekben megszokhattuk tőlük. A slágergyáros kifejezés az utolsó albumok alapján nem aggatható rájuk, de mégsem tucat nótákkal operálnak. Kedvencem nincs, az összes szerzemény a hallgatható kategóriában mozog. Erőteljes album, de nem a legjobb BB lemez. (12 oldalas szövegkönyv) 11 Szám 37:40 perc

Blue Eyed Devils – It Ends…

Blue Eyed Devils – It Ends… (2003) Néha elgondolkozom azon, hogy miért is tartunk ott, ahol. Olyan „nemzeti ébredést” élhettünk át pár évig, amelyre, ha a méreteit tekintjük ’45 óta nem volt példa. Volt több ezer „elszánt harcosunk”, minden sarkon alakult egy nemzeti rock zenekar (csak azért nem skinhead, mert hát annyira azért nem illik politikailag inkorrektnek lenni). Aztán ahogy azt a „csúnya”, „gonosz” ős kopaszok előre megmondták; pár év után a „nagy forradalmárok” elkezdtek visszamászni oda, ahonnan jöttek. A drogdiszkók mélyére, a szivárványszínű kocsmákba. Sokan kérdezték, miért nem írok magyar zenekarokról, különös tekintettel a nemzeti rockra. Azt hiszem, aki volt már ilyen jellegű koncerten, annak nem kell nagyon magyarázni. Ha már magyarázni kell, az régen rossz. Meséljem el, hogy az egyik nemzeti rock banda húszéves koncertjén végig egy füstös vigyorgott a képembe, vagy hogy a legnépszerűbb zenekaruk koncertjein a „haza élharcosai” szó nélkül kerülgetik a küzdőtéren tábort verő dakota családokat? Soroljam a sok hülyeséget, amit az ehhez a szegmenshez tartozó emberek például az Interneten összehordanak? Hogy az egyik legnépszerűbb híroldalon „a nemzet egy harcos leánya” az őstörténeti cikkre reagálva azt fejtegeti, hogy mennyire büszke az ujgur tesókra, és ha ő még egyszer meglát egy magyart „White Power” pólóba, hát meg fogja neki mondani a magáét. Istenem csak add, hogy ott legyek, amikor ez megtörténik! Add, hogy ott legyek, amikor a kedves brádör azt akarja megmagyarázni, az Internet után egy koncerten is, hogy a törökök tulajdonképpen fehérek. Add, hogy ott legyek, amint a német vendégzenekar tagjainak ezt előadja. Persze a kívánságom nem fog valóra válni. De legalább kedves olvasóim most már talán kezditek kapizsgálni, miért az a véleményem a nemzeti rockról, ami. A közönség ugyanis akár tetszik, akár nem, minősíti az adott csapatot is. Ez a blog nem ezeknek az embereknek szól. Inkább olyanoknak, mint a kékszemű ördögök hazai fanatikusai, akiknek 2003-ban az egyik szemük sírt, a másik nevetett. Nevetett, mert a „We’ll Never Die” válogatás mellé begyűjthettek egy új lemezt is, sírt, mert az új korong egyben az utolsó is volt. Rövid lemez, rövid booklet. De legalább a színvonal sem változott. Az IE tartalmaz minden olyan stílusjegyet, ami miatt a BED meg tudta hódítani a világot. Nálunk is fertőztek rendesen, és sokan még mindig hordozzák a tüneteket. Hiába hirdeti a cím azt, hogy vége, a java még csak most jön. Sok hős meg fog halni, sok vér el fog folyni… 7 Szám 17:54 perc