The Last Drakkar – In Memory Of Mariusz

The Last Drakkar – In Memory Of Mariusz (2009) Mariusz „Szczery” Szczerski a Honor zenekar énekese, és a lengyel színtér egyik legismertebb alakja volt. A kezdetekben tipikus RAC zenét játszó zenekar szép fokozatosan átnyergelt a keményebb, bonyolultabb muzsika irányába, valamint a nemzetiszocialista, white power üzenet mellett egyre erősebben jelentkeztek a szövegekben a pogány, keresztényellenes megnyilvánulások. Mariusz-t 2002 januárjában letartóztatták antiszemitizmus, és neonáci propaganda terjesztésének vádjával. Az eljárást később megszüntették, majd halálával végleg lezárhatták az aktáját. 2005-ben egy autóbaleset során kómába esett, majd nem sokkal később meghalt. A Honor beszüntette működését, de a szintén alapító Olaf Jasinski például szólóban folytatta (Infók a meta-, wikipédia oldalakról). A „The Last Drakkar” a csapat „Ostatni Drakkar” című dalából jön, ami alkalomhoz illő választás ehhez a tribute lemezhez. Drakkar-nak a vikingek kígyó-, és sárkányfejű hadihajóit nevezték, és a drakkar-ok eltűnése egy korszak végét jelentette. Az utolsó drakkar tehát elhajózott Mariusz-szal a fedélzetén, és ezzel a Honor munkája is befejeződött. Közhelyesen megjegyzem, hogy a dalok viszont megmaradtak nekünk. Ezekből válogattak orosz és ukrán zenekarok (plusz a Germanic-Slavonic Army), hogy tisztelegjenek a lengyelek előtt. Bár a Honor lemezei bővelkedtek mesterművekben, mégis van olyan nóta, amit többen is feldolgoztak (Pelni Nienawisci, Ostatni Drakkar). A hangszereléssel általában nincs gond. Zongora, szintetizátoros aláfestés is feltűnik. Dicséretes, hogy a legtöbb zenekar tényleg feldolgozott, és nem csak eljátszott egy Honor slágert. Egy kicsit azonban fura, hogy nyugatiak nem képviseltetik magukat. Amíg egy Landser-re a világ minden tájáról érkeztek a feldolgozások, addig ez a lemez a nemzeteket nézve elég szürke. Nem hiszem, hogy bojkottálták volna a szereplést, inkább azt, hogy az oroszok/ukránok házon belül letudták a megemlékezést. Ettől az apróságtól eltekintve nagyon szép emléklemez (8 oldalas booklet). MSZ NYB! 18 Szám 79:01 perc

Sturmwehr – Die Ersten 11 Jahre

Unsere Musik 1994-2005 (2012) A régi motorosnak számító germán RAC csapat 21 dalt (a DVD verzión bónuszként megtaláljuk még a B.A.F.-t) választott ki, játszott, és énekelt fel újra erre a dupla CD-re. Valljuk be volt miből, mert olyan termékenyek, mint senki más a színtéren. Úgy döntöttek, hogy ezúttal csak németül regélnek nekünk. A tetemes játékidő dacára szerintem sokaknak hiányérzete lehet. Nekem is, mivel egy Sturmwehr esetében egy dupla-dupla CD sem lett volna túlzás. De ezt én inkább az örök elégedetlenkedő természetem számlájára írom, és örülök annak, amit kaptam. A külsőtől nem féltem. Az OPOS már sokszor bebizonyította, hogy minden helyzetben képes odatenni magát. 20 oldalas, minden igényt kielégítő szövegkönyvet kapunk, ami méltó a válogatáshoz. Nagyon remélem, hogy a következő években a csapat hasonlóan aktív lesz, de azt még jobban, hogy a következő 11 éves anyaghoz már a Führer fog gratulálni. Szép anyag. 11 Szám 54:43 perc 10 Szám 47:55 perc

Attack – Survival

Attack – Survival (1998) A „We Must…”-tal együtt a „Survival”-nak az újrakiadását is a Micetrap intézte, ráadásul egy időben. Ennek megfelelően a felújított verzió után meghallgathatjuk a régi hangzással is az egész albumot. A 12 oldalas horror booklet is meglehetősen undorító lett, mondjuk ehhez a zenéhez nem is lehet egy „Saga: On My Own” füzetet társítani. A rajongók el fognak ájulni örömükben. A dalok között most sajnos nem találtam olyan nagy kedvencet, mint a WM-nél, de ha az egészet nézzük, akkor ez sokkal élvezetesebb nála. Forrest két háború között azért bebizonyítja, hogy zeneileg sem analfabéta. Persze ezek a dalok nem a béke hangulatát éreztetik velünk, hanem inkább azt az örök igazságot, miszerint; „Si Vis Pacem Para Bellum”, azaz, ha békét akarsz, készülj a háborúra. 23 Szám 61:18 perc

Swedish Skinheads Volume 1 DVD

A Music Documentary A fekete-fehér borítóval díszített DVD a leírás alapján 6 fő részre osztható. Bár egy zenei dokumentációról van szó, az első bejátszás a híres ’94-es alingsas-i felvonulást (15 perc) tartalmazza, amikor is több mint ezer bakancsos vonult keresztül a városon. Persze ez az esemény tényleg csak a résztvevők száma miatt marad emlékezetes, mivel az antifák nem jelentek meg. Talán nem tudtak hirtelenjében tízezer embert összeszedni, hogy bátrak legyenek, vagy a sikátorok mélyén nyomták éppen magukba a drogot, nem tudom. Mindenesetre a távolmaradásuk a városnak jót tett, mivel az ő szokásaikkal ellentétben a „vérszomjas” nácik ezúttal sem verték szét minden ok nélkül a környéket. A második részben a szintén híres sollebrunn-i No Remorse & Svastika (16 perc) koncertből láthatunk egy rövid kivonatot (egyébként erre a koncertre tartottak a felvonulók). Eztán kb. 6 percig újra vonulgatnak a svéd kollégák, ezúttal Göteborg-ban, végül pedig megérkezünk egy helyi koncertre, ahol a Svastika mellett az Odium szórakoztatta az egybegyűlteket (51 perc). Számomra ez volt a legunalmasabb rész az összeállításban, nem csak azért, mert nem vagyok oda ezekért a zenekarokért, hanem azért is, mert egy meglehetősen felejthető felvételről van szó. A „Skinheadbrud” sem tetszett (4 perc). Ebben Karolináról és a Svea Skins-ről láthatunk elvileg életképeket. Gyakorlatilag azonban csak egy skinlány ragasztgat plakátokat, akit gondolom Karolinának hívnak. Befejezésként a Storm, a Bärsärkarna, és a Pluton Svea zenekarokról láthatunk felvételeket egy-egy dal erejéig, amelyek a Club Valhallában készültek. Azt már látatlanba elmondom, hogy biztos nem ez az 5 részes sorozat legjobb darabja, de hát minden kezdet nehéz… 102 Perc. Menü, léptetés nincs. VHS minőség.

Nothung – Nothung

Nothung – Nothung (2008) Nem túl termékeny, de nagyon népszerű csapat a Nothung. Ez alkalommal 9 svéd nyelvű nótával örvendeztetik meg a rajongóikat. Leginkább a Pluton Svea zenéjére hasonlítanak a dalaik. Erőteljes, és tömény politikával átitatott szerzemények, amiket egy igen hosszú, vontatott, mégsem unalmas alkotás zár le (Nothung). Nagyon élvezetes ez a náci viking muzsika. Északi hangulat, NS felfogás, szép kis booklet-be (12 oldalas szövegkönyv) csavarva. Csak ajánlani tudom. 9 Szám 36:45 perc

Brutal Attack – Battle Anthem

More Tales Of Glory (1996) A Brutal Attack klasszikus albumai közé szokták sorolni a „Tales Of Glory”-t. A Battle Anthem (8 oldalas szövegkönyv) alcímében arra utalnak, hogy ez lehet a második rész. Én nem tartottam magam soha igazán nagy BA rajongónak, de Ken sikeresebb munkáit én is ismerem, és ez nincs köztük. Hogy mi volt a relatív sikertelenségnek az oka? Erre még én is könnyen válaszolhatok. Conquest, Stronger Than Before, Tales Of Glory, stb. Ezek a lemezek annyira jól sikerültek, hogy a többit is ehhez mérik. Tele voltak slágerekkel, hangulatosak voltak, és nagyon jól kijött Ken hangja. Itt a „Weekend Warrior”-ra próbálták ráaggatni az éppen aktuális BA sláger címkét, de az nem állta ki az idők próbáját. Persze az angolkák tisztességesen elzenélgetnek, és Ken is elénekelget bő háromnegyed órán keresztül, de nem az ilyen anyagok tették halhatatlanná a Brutal Attack-et. Túlságosan is átlagos BA lemez. 12 Szám 46:47 perc

Still Burnin’ Youth – Keeping Our Style

Still Burnin’ Youth – Keeping Our Style (2011) Még mindig tüzesek a fiatalok. Emellett aktívak is. A KOS az előzőeknél terjedelmesebb anyag, normál hosszúságú. Ezzel első ránézésre sikerült kijavítaniuk az egyetlen hibát, amit eddig mindkét albumuknál elkövettek. A zenében továbbra is a hardcore uralkodik, de néha elszabadul a pokol, és átváltanak grindcore szerű darálásra. A külsővel is teljes mértékben elégedett vagyok; a 12 oldalas borítóba az eredeti (olasz) szövegeket angolul is beletették. Az ifjúság munkásságának eddigi csúcspontja szerintem továbbra is az a fantasztikus negyedóra, amit az előző lemezen (NS Hardcore Is Not Music It’s A Family) nyújtottak. Érdekes, hogy abba az anyagba bele tudtam kötni, ebbe most nem. 12+1 Szám 26:27 perc

Stahlgewitter – Auftrag Deutsches Reich

Stahlgewitter – Auftrag Deutsches Reich (2006) A Gigi vezette formáció megint összekapta magát, és az ADR-hel egy terjedelmes, és szokás szerint fantasztikus albumot tett le az asztalra. Az „1 intró + 12 új dal” kombinációt megfejelték 6 bónusz nótával. Én teljes mértékig meg vagyok elégedve azzal, amit a srácok zenei téren felkínáltak a korongon. Ha a muzsika valakinek mégsem jönne be annyira, akkor az csalódottságában felcsaphatja a „csekélyke”, 24 oldalas szövegkönyvet, hogy némileg feldobódjon. De nem hiszem, hogy sokan éreznének így. Mondanom sem kell, hogy a banda minden eddigi lemeze hatalmas siker lett, és mindegyiket be is tiltották. Ez se húzta sokáig. Pedig tökéletes alkotás. Talán ezért is tette indexre egy tökéletlen kormány… 19 Szám 70:55 perc

Hate For Breakfast – Squadrismo Hardcore

Hate For Breakfast – Squadrismo Hardcore (2009) Az olaszok leköszönő lemeze. Az előéletükről nem tudok sokat. Egyrészt mert olyan stílusban utaztak, ami nem áll közel hozzám, másrészt pedig kis példányszámú, többségében split bakeliteken szerepeltek, amik sokszor már az itáliai piacon gazdára találtak, így nem is kerültek annyira a látóterembe, hogy beindítsák bennem a fogyasztót. Azért azt még én is tudom, hogy albumok helyett időről-időre kislemeznyi hosszúságú anyagokkal lepték meg a rajongóikat. A SH (széthajtható fekete-fehér booklet) sem egy maratoni hosszúságú lemez. A 6 saját szerzemény mellé felsorakozott egy Angry Aryans feldolgozás (Advocation Of Violence), és a szemfülesek találhatnak két rejtett bónuszt is. Az egész hate-, és grindcore dalok keveréke. Bevallom, míg az előbbieket kifejezetten élveztem, az utóbbiakat nem raktam fel a kedvenceim közé. Tehetségesek voltak, de nem az én világom. 9 Szám 13:15 perc

Blue Eyed Devils – Murder Squad

Blue Eyed Devils – Murder Squad (1996) Sokaknak arról emlékezetes a „Murder Squad”, hogy ez volt a Blue Eyed Devils első önálló lemeze. Nekem inkább arról, hogy ez volt az a lemez, amiért egyszer majdnem megvertek. Az előzményekről annyit, hogy a századfordulón aktív Panzerfaust nem véletlen volt olyan népszerű. Nálam rendszeresen elrontották a rendelést, és szinte mindig rossz CD-ket küldtek. Amikor megírtam nekik a problémát, villámgyorsan küldték a jó lemezeket megspékelve pár bónusz CD-vel. A végén már szerintem minden vásárló azon izgult, hogy szúrják el a rendelését, mert így szinte minden vásárolt korongra jutott egy ingyenes anyag is. Az egyik ilyen „elnézést kérő” csomagban küldték el nekem a saját újranyomású „Murder Squad”-jukat. Én egyszer meghallgattam, átfutottam a bookletet (8 oldalas széthajtható szövegkönyv), aztán egy „jól van most már van egy ilyenem is” kézlegyintéssel feltettem a legmagasabb polcra. Aztán telt-múlt az idő, és egy házibuliban az egyik srác barátnője büszkén mesélte, hogy baromi drágán, de végre sikerült megszereznie a párjának karácsonyra. Talán nem kellett volna rávágnom, hogy ha szól, tőlem ingyen is megkaphatta volna azt a sz@rt. Lehetett volna finomabban fogalmazni, utólag már mindegy. A lényeg, hogy jó pár percen keresztül az életemért futottam nyomomban a lánnyal, és barátnőinek harcias csapatával. Nem így képzeltem, amikor azt kívántam, fussanak utánam a nők. A Blue Eyed Devils természetesen nem sz@r. A „Murder Squad” pedig szintén nem. Sőt igazán úgy fogalmaznék helyesen, ha azt mondanám, hogy talán a legjobb Old School Hate Core zenekar stílust teremtő anyagát tisztelhetjük a MS-ban. A stílus mellett a rövidség is újdonság volt egykor, de ezek a dolgok aztán szép lassan letisztultak. Az amerikaiak új színt hoztak az NS zenébe, és megalkották a máig töretlen népszerűségnek örvendő hatecore vonalat. Én is kicsit közelebb engedtem őket magamhoz az utóbbi években, de a rossz emlékek miatt nem szívesen hallgatom a MS-ot. 10 Szám 21:44 perc

Skrewdriver – Open Up Your Eyes DVD

The Complete Music Videos Collection 1989-2012 Ezen a DVD-n nem kisebb zenekar dalait hallhatjuk, mint a legendás Skrewdriver-ét. Ezt csak az analfabéták egyre népesebb tábora miatt írtam le. Bár, ha a borítót nem tudják elolvasni, kétlem, hogy ezekkel a sorokkal boldogulnának. De gondoltam kivételesen egy polkorrekt bevezetővel indítok, amiben annyi logika lesz, mint a jogalkotók jelenlegi munkájában. „A Skrewdriver nem a legjobb, de a legnagyobb.” Olvastam valahol az interneten. Ezt a szlogent pár éve már én is magamévá tettem, annak ellenére, hogy továbbra sem tartozom a legvérmesebb Skrewdriver fanatikusok közé. Nekem több mint egy évtizedbe került, hogy egyáltalán valamilyen szinten értékelni tudjam a ISD vezette csapat zenéjét. Az érdekes a dologban az, hogy végülis a zenekar háttértörténetének, és ISD életének alaposabb megismerése vezetett nálam ahhoz, hogy ma már elmondhassam, nincs olyan hét, hogy ne hallgassak Skrewdriver-t. Ehhez persze nálam (mint már írtam) nem elsősorban a csapat zenei teljesítménye vezetett, hanem a frontember élete, kitartása (Valljuk be, szegénynek semmi másról nem szólt az élete, csak arról, hogy amikor egy kicsit jobban ment a szekér, valamelyik kedves „bajtárs” átverte, vagy csak lelépett a kasszával. Ennek ellenére nem tért le az útról, mint sokan, hanem azt az örökérvényű igazságot követte, miszerint nem az NS eszme rossz, hanem az emberek között sok a sz@rházi.), és ha objektív akarok lenni, akkor az is, hogy már én is kivűlről fújom a ISD diszkográfiát, annyit hallottam az évek során. Tehát van egy hősünk (a szubkultúrák körében az egyetlen), és rengeteg fanatikus rajongónk, akik több mint 20 évvel Ian távozása után sem nyugszanak, és továbbra is a RAC nummero uno-jaként tekintenek a Skrewdriver-re. Egyikük a finn videókészítő Jäsä, akitől még mindig nem lehet elvitatni a legjobb modern NS filmkészítő címet. Ezúttal egy 18 videóklipp-ből álló válogatást adott ki (White Power, 46 Years, White Power – Klansmen Version, The Showdown, Before The Night Falls, AntiSocial, Voice Of Britain, Smash The IRA, I Don’t Like You, Street Fight, Our Pride Is Our Loyalty, Europe Awake, Memories, AntiSocial – Peel Sessions ’77, Red London, Midnight Train, This Little Piggy, Night Trains). A dalok a készítés szerinti kronológiai sorrendben vannak, meglehetősen kellemesen illusztrálva. A klippek elején általában kapunk némi infót is, de ezek annyira vérszegények, hogy szinte említésre sem méltók. A tartalom ezzel szemben élvezetes, de sok alkotást nem először láthatunk (szerepeltek már a Rock ’n’ Racism, vagy a Kriegsberichter sorozaton). Ez még nem is lenne probléma. A nagyobb baj az, hogy már megint nincs léptetés, ami megint idegörlő tekergetéshez vezet. Ha ez nem lenne, akkor tökéletes kiadvány lenne, így viszont… Az értékelést inkább a többi vásárlóra bízom. 55 perc. Menü nincs, és jelenetválasztás sem.

Pluton Svea – Stöveltramp

Pluton Svea – Stöveltramp (1995) A Pro Patria zenekar tagjaiból alakult Pluton Svea második lemeze. Mint az együttes albumainak többsége, ez is megért egy újrakiadást. Mivel svédekről van szó, így találunk angol nyelvű dalokat is. Szám szerint 4-et. Ennél a lemeznél nem tudom elsütni, hogy az anyanyelvűkön előadott számokat szeretném jobban, mert már unom, hogy mindenki angolul énekel. Az angol, és a svéd dalok között is vannak gyöngyszemek (Hail The Swastika, Stöveltramp, (Inter)Nationalen, There’s Hate, stb.). Körülbelül az album fele pályázhatna egy NS slágerlistás szereplésre, és ezeket olyan töltelékszámok támogatták meg, amikkel sok zenekar szívesen kiegyezne. A No Remorse feldolgozás (Invisible Empire) is példásra sikerült. Szerintem a legjobb PS anyag, amit valaha piacra dobtak. 11 Szám 30:34 perc

Kilgore – Just One Thing

Kilgore – Just One Thing (2011) Az elsőn a Clint Eastwood által megformált Piszkos Harry, a másodikon egy felakasztott hulla, míg a mostani Kilgore lemezen egy hiányos öltözetű nőszemély szerepel. Ezek alapján a látvány fokozatosan javul, de hát a borító csak egy része annak a dolognak, ami eladja a lemezt. Nos, a zenét a Death’s Head fenegyereke Jessie szolgáltatja, mint szinte minden mást is a Kilgore-ral kapcsolatban, mivel ez (is) az ő személyes project-je. Bulizós, vidám muzsika, amit nem kell nagyon komolyan venni, inkább élvezni. Nálam ehhez is, mint minden máshoz hangulat kell. Amikor ez megvolt, akkor tényleg kellemes perceket szerzett nekem a JOT. Remélem másnak is. 10 Szám 37:47 perc

Konkwista 88 – Nacidos Para La Gloria

Konkwista 88 – Nacidos Para La Gloria (2003) Ramiro az Estirpe Imperial énekese összeállt a Konkwista 88 lengyel veteránjaival, majd munkájuk gyümölcsének a „Nacidos Para La Gloria” (Dicsőségre született) címet adták. Az ötlet, hogy a spanyol énekes anyanyelvén tálalja a K88 slágereket nem rossz, az eredmény sem, de gyanítom, hogy az utókor számára a projectnél jobban megmaradnak a klasszikus EI, illetve K88 anyagok. Ezen kívül bár a játékidő nem kevés, mégis egy kicsit rövidnek érzem. Akárhogy is nézzük, egy feldolgozáslemezről beszélünk, és lett volna miből meríteni. Mint említettem, az ötlet jó volt, de szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. 18 oldalas, széthajtható szövegkönyv. 9 Szám 38:08 perc

Vinland Warriors – Guilty

Vinland Warriors – Guilty (2008) Nagyon sötét, és meglehetősen komor booklet a kanadai csapattól, akiket nem ilyennek ismertem meg. A címadó dal egy kicsit meglepett, mert azt hittem, hogy a fiúk elmentek a keményebb, dallamtalanabb zenék irányába. De a Last Resort feldolgozás (Violence In Our Minds) rögtön cáfolta ezt a feltevésemet. Van még Brutal Attack (I’m Free), és Kontingent 88 (Germania) átiratunk, de üde színfoltot jelentettek a saját francia nóták is. Az egyetlen hibapontot a „Free Serbia” miatt adnám. Ez is egy olyan óda a „hős” szerb néphez. Amivel nem lenne semmi bajom, sőt kívánom, bár ilyen nemesek lennének déli szomszédaink. Csak hát ez is egy olyan dolog, hogy a szerbek utolsó pár évtizedes szereplését mindennek lehet mondani, csak hősiesnek nem. A lemez értékéből ez persze semmit nem von le. Sokkal jobb, mint amire számítottam. Valószínűleg az egyik legjobban sikerült lemezük. 12 Szám 38:16 perc

Squadron – Suppression Of Faith

Squadron – Suppression Of Faith (1995) Nagyon szerettem egykor a Squadron-t. Ma már csak azért nem hallgatom őket, mert a régi lemezeiket unalomig toltam, újakat meg hát ugye nem adtak ki. Ez a rossz tulajdonság igazán jellemző a feloszlott bandákra. Érdekes volt a reakcióm, amikor először meghallgattam a SOF-et. Nemes egyszerűséggel utáltam. Jim és Brad ezen a korongon amolyan balladaszerű anyagot próbált összehozni. Ezek a régi motorosok bebizonyították már kismilliószor, hogy a kemény zenében iszonyatosakat tudnak alkotni. Ez pedig most igazán nem tudott kibontakozni. Végig azt éreztem, mintha egy titánt hallanék, akit úgy küldtek harcba, hogy lekötözték a kezeit. Az ellenség soraiban talán okoz némi zavart, egy kicsit felkavarja az állóvizet, de nem fordítja meg a csata menetét. Én jobban örültem volna, ha a titán letépi láncait, és egy olyat zúz, amibe beleremeg a föld. Ahogy azt a Squadron kései lemezein megszokhattuk. Fantasztikusan kidolgozott balladalemez, de egy normális albumnak jobban örültem volna. Bevallom ez jobban zavart az album megvétele után mint az a 4 oldalas ingerszegény valami, amibe ezt az egészet a RockNord becsomagolta. 10 Szám 56:22 perc

No Remorse – 18 Was Right

No Remorse – 18 Was Right (2012) Ötödik stúdiólemeze a New Remorse-nak. A Big Jacko-val új irányt vevő zenekart eleinte sokan lehurrogták, és lehúzták, visszasírva a Burnley korszakot. Aztán szép lassan azt vettük észre, hogy az új stílust is egyre többen koppintják. A legújabb gyűlöletadag 8 új, és 2 már korábban megjelent dalt tartalmaz. Nem akarok prűdnek, vagy kényeskedőnek tűnni. Szerintem az intelligens szövegű, elgondolkodtató muzsikát szolgáltató CD-k mellé mindenki megvesz pár ilyen dühöngős lemezt. Vagy legalábbis hallgat néha NR szintű zenét. Ez a szintű mocskolódás viszont már néha unalmas volt. A „j” és az „n” betűs szavak folyamatos (pejoratív jelzőkkel való) használata alapján egy idő után arra gondoltam, hogy talán a szövegírás nyűgét próbálták ezzel a módszerrel elkerülni. Képmutató lennék, ha azzal fejezném be, hogy ezért nem hallgatom. Az igazság ugyanis az, hogy néha kifejezetten erre van az embernek szüksége. Hallgatható zenére, amire a szókimondó „énekessel” együtt üvöltözheti fel a kedves rajongó, hogy mi is fog történni azzal a sok ro….., sze….., mo….. zs#%!?!#-val, és azzal a sok ge…., tet….., bü…. n!%?#-rel, ha elszabadulnak az indulatok. Ebben pedig a NR az egyik legjobb. 10 Szám 37:11 perc

New Years Eve With Razor’s Edge & Kraftschlag DVD

Denmark December 31st 1998 Egy a C18 szellemében létrejött bulira invitál minket a DVD, azaz inkább csak ennek a koncertnek az anyagát tartalmazza. A német Kraftschlag (40 perc) és az angol Razor’s Edge (75 perc) Dániában ünnepelték ’98-ban az újévet, ami így önmagában egy elég jó felhozatalnak néz ki, de hát ugye a „C” meg a „18” együttes használata már abban az időben sem aratott osztatlan sikert. Emiatt nem lehettek sokan jelen, de mivel a kamerás csak a csapatokra koncentrált, a közönség egyébként sem sokat látható a felvételen. Menü sajnos nincs, és csak a két zenekar között lépegethetünk, ami enyhén bosszantó, de pozitív, hogy ezzel el is jutottunk a kiadvány negatív tulajdonságainak végére. A borító jól néz ki, és a minőség is tényleg jónak mondható. Ugyan nem DVD, de kitűnő VHS minőséget sikerült egykor elraktározni. A bandák is nagyon ott vannak. Szerintem ez volt az első igazi fénykoruk. Slágerek, és klasszikusok, minden mennyiségben, közös éneklés, meg aztán az elmaradhatatlan érdekességek. Először például majdnem elnevettem magam, amikor valaki részegen bekiabálta két szám közötti szünetben, hogy „Straight Edge!”, de aztán láttam, hogy ez egy fiatal párnak szólt, akik éppen a színpad előtti részt választották ki arra, hogy egymás szájában elmerüljenek, és így persze más a jelentése. Tehát valamilyen szinten megvan a koncertfelvételek utánozhatatlan varázsa is. Csak ez a szint elég alacsony. Elhiszem, hogy ilyen családias környezetben is lehet jó a buli, de ha megnézek például egy Brutal Attack felvételt, ahol Ken ugrabugrál, és vele még vagy ezer honi hazafi, akkor nem kérdés, melyikre mennék el szívesebben szórakozni. Persze a szobámban bajosan férnének el ennyien, úgyhogy a film értékét ez ebből a szempontból nem sokban befolyásolja. Összességében nem rossz beruházás, mert talán a legjobb minőségű képkockákat láthatjuk a két veterán csapatról. 115 perc. Menü nincs, csak jelenetválasztás. Remek VHS minőség.

Bagadou Stourm – Bezenn Perrot

Bagadou Stourm – Bezenn Perrot (2003) Minden idők legfantasztikusabb, legszínvonalasabb, és persze méltán legnépszerűbb NS magazinjában már olvashattak a breton csapatról azok a szerencsés halandók, akik beszerezték azt a kincset; az Onugor első számát. De mivel nem mindenki részesülhetett ebben a kegyben, ezért elmondom, hogy ez NEM egy francia csapat. A tagok a Franciaországban élő breton kisebbség tagjai közé tartoznak, amit a névválasztás hűen tükröz (A Bagadou Stourm azoknak a nemzetiszocialista rohamcsapatoknak a gyűjtőneve volt, akik a bretonok függetlenségéért harcoltak Franciaországban.). Franciának nevezni őket olyan, mintha a skótokat mondjuk leangoloznánk, vagy (ahogy néhány oldalon láttam a „Stronger Than Hate” válogatás kapcsán) ha az erdélyi Levédiát lerománoznánk. Azon persze nem érdemes vitatkozni, hogy a zenéjükön milyen hatás érződik, mert ez első hallásra észrevehető. A nagy gall kollégákhoz képest azért ezen a lemezen változatosabb muzsikát adnak elő. Furulya-, és dudahasználat, kelta zenei hatások. Nagyritkán olyan érzésem támadt, mintha a „Rettenthetetlen” filmzenéjét modernizálták volna. Alapvetően azonban a RAC dominál, amit ha nem is művelnek olyan jól, mint a ’80-as évek francia klasszikusai, azért a tehetségükhöz nem fér kétség. Szép lemez 12 oldalas igényes szövegkönyvvel. 12 Szám 49:50 perc

People Haters – The Final Chapter

People Haters – The Final Chapter (2003) Sokáig úgy tűnt, hogy helytálló az album címe, és valóban ez volt az utolsó lemezük, de hál’ Istennek ez később változott. A szokásos rajz helyett most egy barátságos amerikai család portréját csodálhatjuk a fedőlapon (4 oldalas booklet). Talán menedzsert váltottak, de az is lehet, hogy csak Griffin lustálkodott egy picit. Ami eddig kimaradt. Fogalmazhatnék így is, de emellett ismerős problémák is helyet kaptak. Van koncertfelvételünk is, amit igazán videóként élveztem volna, de azért nem rossz így sem. Aztán demók, Hatemonger dalok (ez a valamivel komolyabb testvérzenekar), stb. Mondjuk a témák kiválasztása egy dolog, de azért azt tényleg nem tudom felfogni, hogy képesek ezeket aztán úgy feldolgozni, hogy vicces is legyen, ugyanakkor brutális, komoly, de mégis szórakoztató. Ez a fajta művészet nem tanulható. Embergyűlölőnek születni kell. 16 Szám 41:50 perc

Imperium – Triumph Of The Will

Imperium – Triumph Of The Will (2007) A hazánkat is megjárt cseh formáció fellépése során szerzett néhány új rajongót. Ezt onnan tudom, mert akkor, nagyon régen még tőlem is sokan kérdezgették, nincs-e valamim az Imperium-tól. Persze ez még a nagy letöltögetős korszak előtt volt. Második albumuk az „Akarat diadala” 9, többségében cseh dalt tartalmaz. Hogy ezek milyenek? Hasonlóan igényesek mint a többi bohémiai bandáé. Dallamos zene szintetizátoros aláfestéssel, kórusokkal, stb. Még az sem rontja le az összhatást, hogy az énekesnek nem jön be a hangja. Egyszerűen pazar, amit zeneileg létrehoztak, és ezt szerintem nagyrészt a szintinek köszönhetik. A booklet felejthető (színes, 4 oldalas), de a zene mindenért kárpótol. 9 Szám 33:36 perc

Nordfront – Tätervolk Geschichte

Nordfront – Tätervolk Geschichte (2012) Amit elvártam a hallgatással telt évek után a Nordfront-tól, az egy hosszú, slágerekkel teli német RAC lemez, amit az OPOS egy igényes borítóval támogat meg. A kiadó remek munkát végzett 16 oldalon keresztül, és azt hiszem ugyanezt elmondhatom a zenekarról is. Sokadszorra sikerült csak végighallgatnom, mert szokás szerint terjedelmes az anyag, és egy-egy számnál igen sokáig leragadtam. Személyes kedvencem a duettben elhangzó „Solang Mein Herz Noch Schlägt” a női vokál miatt, amit mindig díjazok, ha tehetség is van mögötte. Az elvárásaimnak tehát teljes mértékben megfelel a lemez. Amit egyébként a brd elég gyorsan betiltott. Őszintén szólva, nem is vártam tőlük mást… 16 Szám 65:10 perc

Squadron – Combat, Battle & Burn

Squadron – Combat, Battle & Burn (2001) Minden idők legjobb Squadron lemeze a CB&B. Az Engerau Records féle újrakiadás 12 oldalas szövegkönyvvel rendelkezik (a korongon „Szerzői kiadás” felirattal), és 14 dallal. Ez azt jelenti, hogy az eredeti nóták mellé felmásolták az „Unter Dem Hakenkreuz EP” két dalát; a címadót, és Stigger kedvencét; a „Just Like Sheep”-et. Ez a két dal újabb 10 perccel dobta meg az amúgy is tekintélyes műsoridőt. A legtöbb szerzeményt felvezeti valamiféle beszéd, szöveg, vagy egyéb bevágás. Ezt a ma már gyakran alkalmazott formulát először a Squadron/Landser albumokon hallottam, de meg nem mondanám, melyikük volt az ötletgazda. Az én nagy kedvencem a „Blood Of The Kings” volt, annak ellenére, hogy a végét iszonyúan elnyújtották. De itt van még a Mr. Media, The Elite, Who Rules Britannia, stb. Változatos anyag jobbnál jobb slágerekkel. Örök kedvenc. 14 Szám 69:41 perc

Nordfront – Argonnerwald

Nordfront – Argonnerwald (2002) A 90-es évek második felében alakult germán RAC zenekar nálunk talán kevésbé, a németeknél azonban jól ismert. Mivel folyamatosan aktívak voltak, ma már elég terjedelmes albumlistával, és szép sikerekkel rendelkeznek. Ha csak azt mondom, hogy a népszerűségük a jól megírt daloknak köszönhető, nem mondok nagy újdonságot. Ismerünk olyan csapatokat, amiknek egy jól összerakott album elég volt ahhoz, hogy beírják magukat az NS zene nagykönyvébe, és olyanokat is, akik évente dobálták piacra a ponyvaanyagokat, és ennek megfelelően maximum a széljegyzetig jutottak. A Nordfront esetében azonban nem csak egyszerűen jó anyagokról van szó. A lemezeiken nagyon ritka az üresjárat, nem nagyon vannak töltelékszámok, unalmas részek. Ha valakinek ez önmagában nem lenne elég, akkor még megemlíteném, hogy a korongok kimerítően hosszúak. A legtöbb 1 óra közeli játékidőt kínál, ami az előbb elmondottakkal karöltve egy nagyon ajánlott csapattá emeli a német muzsikusokból álló gárdát. Szégyen, vagy sem én legelőször a 10 éves anyagukkal (X) találkoztam. Ezen volt a „Huha” című feldolgozás, ami eredetileg egy ABBA nóta volt. Nos, ez annyira megtetszett, hogy elkezdtem kutakodni, és eljutottam az egyik legsikeresebb lemezükhöz, az „Argonnerwald”-hoz. 16 oldalas booklet, egyórányi, minőségi német RAC, 12 német, 2 angol dal + 1 bónusz. Nagyon röviden, számokkal kifejezve ennyi lenne a Nordfront 2002-es lemeze. Ehhez jönne még a fentebb leírt sablon, meg egy ajánlás, de ezt most kihagynám. Aki ebben a közegben mozog, az biztos fog találkozni a dalaikkal, aki meg nem, az ne is hallgassa. Gyöngyöt a disznók elé? Ugyan már… 15 Szám 60 perc

Das Reich – Live In Club Valhalla DVD

Live In Club Valhalla 1995 Az egylemezes (Triumpf Of The Will) amerikai csapat a legendás Club Valhallában tett látogatását is filmre vette az NS88 Videos stábja. Ugyanaz a gárda tette mindezt, mint a többi zenekar fellépésénél, ezért a kivitelezés, és a minőség nagyban hasonlít például a Kraftschlag videójához. A koncert elég rövid. 40 perc, mínusz az előzetesek, meg a stáblista (kb: 5 perc). A bő félórás műsorban azonban elég kellemes rockzenét hallhatunk. A közönségből nem látni sokat, így az ő véleményüket nem tudom tolmácsolni. Nekem kellemes csalódás volt. Ha a közelembe kerül a lemezük, még lehet, azt is beszerzem. Nem a színvonal, vagy a slágerek miatt, hanem egész egyszerűen azért, mert jó, és ezt megdobja a kora, aminek hatására nekem már klasszikusnak számít. A nagyágyúk mellett néha jó hallani ezekről a kevésbé meghatározó együttesekről is. Ha nem is kerültek annyira előtérbe, azért nem volt rossz, amit összehoztak. 40 perc. Menü nincs. VHS minőség.

Civico 88 – Un Altro Ancora

Civico 88 – Un Altro Ancora (2007) Az olaszok harmadik albuma. 16 oldalas szövegkönyvvel, ami egy kicsit fantáziadúsabb is lehetett volna. 1 intró, 10 vadiúj sláger, és egy hatalmas Böhse Onkelz feldolgozás (Sempre Skin). Emellett is vannak érdekességek, a lényeget azonban azt hiszem leírtam. Nekem a jelenlegi olasz RAC színtér egyet jelent a Civico 88-el. 12 Szám 45:40 perc

Bound For Glory – Hate Train Rolling

Bound For Glory – Hate Train Rolling (1999) A BFG feltámadás (Feed The Machine lemez) előtti utolsó stúdiólemeze két újrakiadást is megért. Az enyémért a Strong Survive felelős, akik egy 12 oldalas szövegkönyvet adtak a lemezhez. A saját dalok mellett feldolgoztak egy híres Carnivore számot is (Jesus Hitler). Nekem a vikingek téli háborúról szóló dala (Winter War) nyerte el legjobban a tetszésemet. Ennek megírásában gondolom szerepe volt az ekkoriban nagyon élő Mistreat/BFG barátságnak is. Nagyon szeretem még az „Ugly Americans”-t is, ami természetesen egy amerikai társadalomkritika. A többi nóta annyira nem maradt meg bennem. Az összkép persze most is pozitív, és ez a lemez is alátámasztja azt, hogy a BFG-t nem véletlenül tartják az egyik legjobb metál zenekarnak, és nem csak a „szélsőségesek” berkeiben. 10 Szám 36:31 perc

No Alibi – Wickedness Of Mankind

No Alibi – Wickedness Of Mankind (2000) „A No Alibi név az eredeti énekes horgász felszerelési katalógusából jött. Brian és én együtt ücsörögtünk egy délután és zenét hallgattunk. Elkezdtem röhögni, amikor megláttam egy cápa leütésére szolgáló botot, aminek No Alibi a neve. Brian megvette a botot, és úgy pörgetett a színpadon, mint ahogyan Chock csinálta hokiütővel a Slapshot-ból. A cápa a fehérek egyik szlengje a n…..-re, ezért vettük fel ezt a nevet. De azt is jelenti, hogy nincs alibink a büszkeségünkre és a nézeteinkre. Erről szól. Azt akartuk kifejezni, hogy nem kell mentegetőznöd amiatt, ahogy érzel, és hogy cselekedj a természet törvényeinek megfelelően.” (Mjöllnir 2. szám, 2003 tavasz / No Alibi interjú) Az eredetileg a Rock O Rama (1991) által jegyzett bemutatkozó lemezt a hanganyag tekintetében változatlan formában nyomta újra a Die Hard Records. Az audio mellett azonban bónuszként megtekinthető egy 30 perces koncert videó is (Sajna a felvétel elég sötét, aminek a csúnya lányok nagyon örülhettek, én így utólag már annyira nem, mivel a fellépőkből sem lehet sokat látni.). A borítón is változtattak. Az eredetit ugyan nem ismerem, de a ROR-t eléggé, így látatlanban is bátran kijelentem, hogy az új verzió jobb (4 oldalas szövegkönyv). A hardcore, metál keverékeként létrejött muzsika vérbeli amerikai felfogásra vall. Itt nem a BFG szintű technikás zenére, vagy a Day Of The Sword intelligens szövegeire gondolok. A legtöbb amerikai csapatnak van egy ilyen „én lesz@rok mindenkit, white power mindhalálig” felfogása. Ezt éreztem az emberiség bűneinek hallgatása közben is. Messze nem primitívek, inkább azon van a hangsúly, hogy ha törik, ha szakad, ők ilyenek maradnak, mások meg tartsák meg maguknak a véleményüket. Én is csak annyit jegyeznék meg, hogy az átlagosnál jobb lemezt sikerült összehozni a buffalo-i srácoknak. 12 Szám 30:44 perc

Saga – My Tribute To Skrewdriver Volume 1 & 2 & 3

Saga – My Tribute To Skrewdriver Volume 1 & 2 & 3 (2000, 2000, 2002) Azt beszélik a népek, hogy a svéd énekesnő ezzel a lemezzel alapozta meg a „karrierjét” a „nem ajánlott” zenei kategóriában. Én egy kicsit továbbmennék. Szerintem nem csak, hogy megalapozta, de olyan szinten népszerűvé vált általa, amilyen –tehetség ide vagy oda- egyébként soha nem lett volna. Rengetegen voltak, akik feldolgoztak Skrewdriver dalokat. Olyanok is, akik ezzel a tiszteletüket fejezték ki, de olyanok is, akik csak egy újabb bőrt akartak lehúzni a „Don” munkájáról. Saga ez irányú munkája figyelemreméltó. Ha másért nem, hát azért, mert a világ legjobb RAC zenékkel foglalkozó blogja is foglalkozik vele. Na, de viccet félretéve haladjunk tovább! Az első két rész együtt jött ki, és limitálva adtak hozzá egy kemény dobozt is, amiben mindkét CD elfért. Az elsőn 14 feldolgozás, 1 emlékdal, és egy rejtett bónusz kapott helyet. A másodikon 15 átirat, eredetileg mind az englishman tollából. A hölgyet két tehetséges zenész kíséri, valamint vokáloznak is neki néhány dalban. Jocke és Mojje nem ismeretlenek előttünk, de, hogy melyik zenekarokban tevékenykedtek, nem írom le. Legyen ez inkább fakultatív házi feladat azoknak, akiket érdekel a dolog. A kirobbanó sikerhez ezek az „apróságok” elegek voltak. Két évvel később a Midgard úgy döntött, hogy trilógiává növeli az alkotást. A harmadik lemezen csak balladákat hallunk. Ezek közül 3 (az emlékdal, a „Suddenly”, és a „Tomorrow Belongs To Me”) már szerepelt az első két anyagon, de természetesen más hangszerelésben. A „Son Of Britain”-hoz csatlakozik még egy ISD-nek szánt ballada, aminek eredetijét Stigger és Ken jegyzi (Sleep Well). Legtöbbet az utolsó CD-t hallgattam, de lehet, hogy csak azért, mert jóval idősebb vagyok, mint a módszerváltás. De igazából nem emelném ki egyiket sem, mert a trilógia darabjai együtt teljesek. Külalak. Két 20 oldalas szövegkönyv az első két részhez, és egy 16 oldalas a ballada lemezhez. Az sem egy utolsó dolog, hogy ha egymás mellé tesszük a CD-ket, egy kellemes fekete-fehér-vörös összképet kapunk. Nem tudom, eredetileg is így tervezték-e, mindenesetre nagyon jól mutat. Tehát a hanganyag mellett a kivitelezés is elsőrangú, és ha a megjelenéskor szereztem volna be ezt az anyagot, valószínűleg nem találtam volna szavakat, hogy megírjam ezt a kritikát. Még ennyi év elteltével is kimagasló, pedig ma már tényleg hihetetlen mennyire jól kivitelezett némelyik kiadvány. Ezt a hármas műremeket még azoknak is bátran ajánlom, akik nem kedvelik annyira a Skrewdriver zenéjét. Telitalálat. Vagy inkább tripla telitalálat. 15+1 Szám 44:12 perc + 15 Szám 44:50 perc + 11 Szám 44:12 perc

Final War – The Collection

Final War – The Collection (2012) Szerintem a ’00-ás évek egyik legsikeresebb, és legnépszerűbb amerikai zenekara volt a FW. A rajongók legnagyobb bosszúságára azonban a „Glory Unending”-et, a „We Speak The Truth”-ot, valamint az osztrák Stoneheads zenekarral készített közös split-tet leszámítva nem dobtak piacra semmit. Bár turnézgattak a világban, a stúdiómunkákat erősen elhanyagolták. Most is csak egy gyűjteményes anyag megjelenése miatt írhatok róluk. A dupla CD 55 (!) számot tartalmaz, és felöleli az egész FW munkásságot. Az első CD tartalmazza a „Glory Unending” albumot (14 dal), az „osztrák Stonheads”-szel készített split; az „American-Austrian Friendship” 5 dalát, 7 nótát a 2000-es demókazettájukról, valamint a Foier Frei válogatás 16. részén szereplő szerzeményt. A másodikon találhatjuk a „We Speak The Truth” albumot (16 dal), a „Berserkr: Conquer The World” (2 dal), és a „Klänge Der Bewegung” (1 dal) válogatások nótáit, végezetül pedig 9 élő felvételt, amit még a skinhead koncertjeiről híres californiai „The Shack” klubban vettek fel. Ehhez talán kicsit szűknek tűnhet a 12 oldalas szövegkönyv, pedig még így is maradtak benne kihasználatlan helyek. Ajánlanám FW rajongóknak, olyanoknak, akiknek nincsenek meg az eredeti kiadványok, de azoknak is, akik rendelkeznek velük, mert sok olyan rész maradt így is, ami ma már hivatalosan nem beszerezhető. Egy új albumnak jobban örültem volna, de egy ideig még a régi rajongók is ellesznek vele, még ha újat nem is mutat nekik a „The (Complete) Collection”. 27 Szám 72:34 perc 28 Szám 74:05 perc

Weisse Wölfe – Soundtrack Zur Revolution

Weisse Wölfe – Soundtrack Zur Revolution (2006) A fehér farkasok megint kitettek magukért. Megírták a forradalom zenéjét, berakták egy intró meg egy outró közé, végül hozzácsaptak két régi válogatásnótát. Aki beruház erre a CD-re, az sokáig nem fog unatkozni. Nem elég, hogy hosszú a lemez, de a srácoknak sikerült megint olyan dalokat írniuk, amiket többször is szívesen meghallgat az ember. Angol, német nyelvű szerzemények, dallamos körítés, könnyen megjegyezhető refrének, és így tovább. A Front Records egy szép 8 oldalas booklettel járult hozzá ehhez a tízéves évfordulót ünneplő kiadványhoz. Soha rosszabb jubileumot! 17 Szám 73:26 perc

Mistreat – Video Tour DVD

Mistreat – Video Tour Imádtam a Mistreat-et. A lemezeiket legalább olyan rongyosra hallgattam, mint a Landser albumokat. Annyira beleitta magát a dalok dallama a fülünkbe, hogy anno egy buli után hazafelé még a „Hang The Scum”-ot is kórusban adtuk elő a Blaha Lujza téri aluljáróban összeverődött színes társaságnak. A siker akkora volt, hogy a közönség rögtön futásnak eredt, gondolom azért, hogy az Interneten még aznap megrendelhesse a szóban forgó dalt is tartalmazó teljes albumot. Sajnos a srácok már nem írnak új dalokat, és néhány koncertet leszámítva teljesen inaktívak, ezért elkezdtem utánajárni, mivel szaporíthatnám a kis gyűjteményemet. DVD-ből azért szintén maradt fenn néhány, így ismét régi ismerősömhöz, az NS88-hez fordultam egy kis nosztalgiázás céljából. A „Video Tour” külalakja nem a legjobb. Menü nincs, a körítés elhanyagolható. Ezt ellensúlyozza a tartalom. Remek felvételeket kaptam a kedvenceimről. Stúdiózás, interjúk, koncertfelvételek, stb. A kiadó nem hazudott, amikor azt írta, valószínűleg a legjobb film a bandáról. Egyetlen egy probléma van vele. Az összes felvétel szerepelt már a Kriegsberichter sorozaton. Ennek következtében a „nagyon ajánlom” átváltozott „senkinek nem ajánlom”-má. Még a zenekar fanatikusainak sem. Ha nagyon szeretnétek birtokba venni az anyagot, és más csapatok nem is érdekelnek, akkor is a KB-t vegyétek meg. Ott szebb külsőt, és profi menüt is kaptok hozzá. Ebben a formában ez a film egy nagyon nagy csalódás. 55 perc. Menü nincs, változó VHS minőség.

Razor’s Edge – Whatever It Takes

Razor’s Edge – Whatever It Takes (1996) A penge élének második vágása volt a legjobban helyezett, ez volt az, ami a legmélyebb nyomot hagyta a rajongókban. Az album címe pedig időközben jelmondattá vált. Az eredeti megjelenés tízéves évfordulójára a „White Eagle” készítette el az újrakiadást. Erre muszáj volt kitérnem, mert az új kivitelezés (4 oldalas, színes booklet) elég nagy port kavart. A CD-t tartó rész alatti oldalon egy elhunyt bajtársról emlékeztek meg, és ezt az új kiadó lecserélte, többségében olyan képekre, amin a kiadó pózol az angolokkal. Nem tudom mi lett a vége, de elég sokáig dobálták egymásra azt a bizonyost a C18-as kollegák. Andy-t én mindig is karizmatikus énekesnek tartottam. Nincsen McLellan-féle énekesi adottsága, de azért jellegzetes a hangja, és elég jól elő tudja adni a RE-féle RAC-ot. A muzsika is energikusabbnak tűnik, mint amit az utóbbi években hallok tőlük. Természetesen távol álljon tőlem, hogy temessem Andyéket, de ezt a lécet olyan magasra tették ’96-ban, hogy azóta sem sikerült átugrani. A valaha készült legjobb Razor’s Edge lemez. Szerezd be, bármibe is kerül! 10 Szám 41:42 perc

Estirpe Imperial – Sin Miedo

Estirpe Imperial – Sin Miedo (2007) A 11 számos hispán gyöngyszem első hallásra nem ragyogott olyan fénnyel, mint a „Seguimos Vivos”. Kicsit gyengébbnek érzem. A gyorsabb részekkel, a remekebbnél-remekebb gitárszólókkal, a spanyolos hangulattal azonban most is levettek a lábamról. A címadó dal most is kiemelkedőre sikerült. Mellette még nagyon tetszett a „Wolfgang’s War”, de nagyon hiányzott az ének belőle. Helyette választottam a „Mire Los Muros”-t (a Landser „Lenker Der Schlacht”-jénak a feldolgozása). A spanyolok kapcsán pozitívumként felsorolt általánosságok itt is jelen vannak (12 oldalas spanyolos szövegkönyv, dallamos, fülbemászó, igényes zene, spanyol nyelvű dalok), de néhol szerintem túlhúzták a dalokat, túlságosan elnyújtották némelyik gitárszólót, és ennek legtöbbször csak a kárát látta a produkció. Csak én meg tudok nevezni másik két EI albumot, ami ennél jobban sikerült (összesen csak 3-at ismerek), de ennek ellenére átlagon felülinek nevezhető a SM. 11 Szám 49:57 perc

Hardcore Hoax United

Hope For The Weak & Path Of Resistance & Inborn Hate A korábban már emlegetett 3-as split kerül most terítékre. A 3 újhullámos német zenekar közös lemeze, -mint már a HFTW bemutatkozó albumánál leírtam- nekem a feldolgozásokkal keltette fel a figyelmemet. Ebből csapatonként kettő van, ami összesen 6. A saját dalokban (HFTW 3db, POR 2db, IH 2db) a rajongók nem fognak csalódni sem a stílust, sem a színvonalat illetően (Egyedül a HFTW tér el a „szokásostól”. Itt még a régi énekes dalol, és Old School stílusban.). Maradnak tehát a világhírű szerzemények átiratai. Mindegyik hc ízt kapott, és nem egy el is süllyedt a kondérban, így nem is nagyon lehet ráismerni. Survivor, REM, The Cure, Depeche Mode, New Model Army, CDB. Mindenképpen érdekes húzás, kellemes, és gyenge pillanatokkal. Szerencsére utóbbiból van kevesebb. 13 Szám 39:26 perc

Noie Werte – Verraten & Verzockt

Noie Werte – Verraten & Verzockt (2010) Sok év, kevés album. A NW esetében győzött a minőség a mennyiség felett. Utolsó lemezükkel méltó módon búcsúztatták (állítólag immáron véglegesen) a mögöttük álló éveket, és persze a rajongókat. A fiúktól már megszokhattuk, hogy a „töltelékszámok”-ra is nagy figyelmet fordítanak, amit most is remekül oldottak meg, így az album slágerének kikiáltott „Wir” kopottra hallgatása után sem fogunk unatkozni. A V&V (12 oldalas szövegkönyv) az elejétől a végéig változatos, és izgalmas. Professzionális kiadvány, ami nem lehet hattyúdal. Egy ilyen kaliberű zenekar egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy feloszlik. Bocs fiúk, de folytatnotok kell. Halljátok !!??? 10 Szám 37:03 perc

RAC ’N’ Roll Teufel – Ehrbare Menschen In Ehrloser Zeit

RAC ’N’ Roll Teufel – Ehrbare Menschen In Ehrloser Zeit (2012) Ha nem tetszett volna a bemutatkozó anyaguk, valószínűleg akkor is beruháztam volna erre a lemezre. Mivel az emberek általában ugye kíváncsiak. Főleg akkor, ha róluk van szó. Az album címe pedig egyértelműen rám (is) utal, tehát nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy ne hallgassam meg, hogy a germánok egyik németországi csapata miként méltatja kimagasló érdemeimet. Teszik ezt mellékesen kedvemre valóan, azaz dallamokkal fűszerezett muzsika formájában. Ha azt mondanám, hogy ez jobb, mint a debütáló lemez, akkor abba valamilyen mértékben benne lenne az is, hogy az ember általában hasonló szintű produkciók kapcsán hajlamosabb előnyben részesíteni az újat, a régi, unalomig hallgatottal szemben. Tény viszont, hogy a kedvemre való megmozdulások mellett most nem találtam egy olyan zenei kakukktojást sem, aminek hatására ütemesen vertem volna a fejem a falba. Gyenge láncszem hiányában pedig csak dicsérni tudom őket. Azonban szorult belém annyi szerénység, hogy másokat is hagyjak szóhoz jutni. Tehát további szócséplés helyett inkább újra meghallgatom a fiúk véleményét arról, milyen is vagyok én, és milyen az a kor, amiben kénytelen vagyok élni. (12 oldalas szövegkönyv) 11 Szám 40:39 perc

Hallgard – Dem Alten Verbunden

Hallgard – Dem Alten Verbunden (2012) Elég unalmas újra, és újra elmondani, hogy igényes az OPOS-os borító, de az a nagy büdös helyzet, hogy a polcomon rengeteg olyan stílusú kiadvány szerepel tőlük, amiknek egyébként a közelébe se mentem volna. A Hallgard-féle metál azért közelebb áll hozzám, de a megvételre azért a külső megint rásegített (12 oldalas szövegkönyv). A frontember hangja hasonlóságot mutat a mostanság egyre népszerűbb Gigi prezentálta vonallal, a lemez csúcsa nekem mégis az a rész volt, amikor tényleg használta a hangját, azaz énekelt. Ez sajnos nem tartott sokáig, de azért még így is elégedett vagyok. Remélem a következő anyagon is hasonló szinten fognak prédikálni, mert akkor arra is vevő leszek. 12 Szám 38:53 perc

Avalon – Through The Chosen Eye DVD

Avalon – Through The Chosen Eye Avalon, Avalon, Avalon. Ez a zenekar nekem lassan olyan, mint a bikának a vörös posztó. Persze a vörös színnek, meg a posztónak önmagában semmi köze a bika viselkedéséhez. Állítólag az állat a mozgásra indul be, nem a színre, vagy magára a tárgyra. Nekem sem magával a zenekarral van bajom, hanem… De inkább kezdem az elején. A Rage Records nagyon igényesen állította össze ezt a kiadványt. Szép booklet, kitűnő minőség, stb. 1 videóklipp (Take You To Hell), és 9 koncertfelvétel (England Is My Rose, Don’t Blame Us, This Land Is Ours!, Ian Stuart Donaldson, One People, Break The Chains, I Am A National Socialist, Hail Victory, Excalibur). Ezek közé ékelődnek beszélgetős részek, amikben a tagok mesélnek, beszélnek az elmúlt évekről, megismertetnek minket a világról kialakult képükről. A felvételek végig élvezhetőek, az egyetlen bajom az úgynevezett videóklippel volt. Nem rossz, és értem is, hogy mit akartak a srácok, de Graham-nak van néhány eléggé nevetséges megmozdulása benne. Valahogy mindig azt érzem, hogy a legjobban felépített alkotást is képesek szétrombolni egy-két hülyeséggel. Ezért ha megjelenik egy Avalon kiadvány, önkéntelenül sem a slágereket keresem már rajtuk, hanem azt a megmozdulást, aminek hatására kifutok a világból. Ezért vagyok én egy ilyen matador-bika kapcsolatban a bandával, és legtöbbször még azelőtt elszaladok (magyarán elkerülöm a kiadványukat), mielőtt elkezdenék rázni nekem a posztót. Szerencsére a videóklipp által keltett negatív inger a szűk egy óra végére szép lassan eltűnt, és a banda egyre szimpatikusabb lett. Sőt néha még úgy is éreztem, mintha egy hullámhosszon lennénk. A „Break The Chains” és az „I Am A National Socialist” közé beszúrt rövid vélemény Graham részéről erősített meg megváltozhatatlanul abban, hogy az ajánlott kategóriába soroljam a DVD-t. Annak ellenére, hogy továbbra sem sorolom őket a kedvenceim közé, annak ellenére, hogy még mindig az az érzésem, hogy többre is képesek lennének, és így tovább. De egy zenekart nem csak a zenéje miatt lehet szeretni, hanem például a hozzáállása miatt is, és ezen a téren szerintem az Avalon-nal nincsenek gondok. 49 perc. Menü, profi kivitelezés, és csúcsminőség.

Saw Cross Lanes – Ewigreich

Saw Cross Lanes – Ewigreich (2012) A SCL egy intróval, és kilenc szerzeménnyel tért vissza. Az „Ewigreich”-re nem kellett sokat várni, így örülhetnek a rajongók. Ami viszont szomorúságra adhat okot, hogy az „énekes” hölgy ez alkalommal nem hallható a lemezen. A megmaradt tagok azért hörögnek-morognak rendesen, hogy kitöltsék az űrt, és megtöltsék a korongot. A 12 oldalas booklet alapján még mindig a világvégét várjuk, úgyhogy zenehallgatás közben vizuálisan is elborulhatunk. A deathcore megmaradt, de nekem elsősorban az „ének” miatt olyan érzésem van, mintha egy dallamosabb black metál albumot elemezgetnék. Ami nagyon tetszik, az az ének váltogatása, és a zenei váltások, belassulások. Kedvencem az „Ewigreich”, és az „Imperium Der Einsamkeit”. Korrekt produkció. 10 Szám 32:01 perc

Honor - 20 Lat Pod Sztandarem Orla

20 Years Under Ancient Eagle 1989-2009 (2009) Úgy látszik nincs nagy szerencsém a dupla lemezekkel. Kevés híján ezt a tokot is sikerült darabokra törnöm. Szerencsére a lényeg épségben megúszta. A két diszk tartalmazza a legendás Honor zenekar összes ismert slágerét. Majdnem két órán keresztül tanulmányozhatjuk a lengyel nyelv szépségeit (csak 2 angol nóta), és tesztelhetjük a csapat tehetségét. Engem a rendkívül kimerítő előadás ismét meggyőzött arról, hogy a kelet-európai muzsikusok legalább annyira otthon vannak az igényes zenében, mint a többi náci trubadúr. A kiadvány egyetlen szépséghibája a meglehetősen egyszerű 8 oldalas borító (4 dalszöveggel). Ettől eltekintve gyűjteményem egyik legjobban megbecsült darabja ez a „best of”. 14 Szám 55:00 perc + 14 Szám 59:22 perc

Gigi In Musica

25 Jahre / Fette Beute (2011) Saccara, Stahlgewitter, Die Braunen Stadtmusikanten. Azt hiszem ezek voltak eddig Gigi legfontosabb állomásai a zenei színtéren. Én legjobban a DBS munkáit szeretem. Ezek közül a harmadik albumon található „Dönner Killer” című nóta miatt áll a bál a megszállt Németországban (infó: ns-revolution-hc.blogspot.hu). Faji uszítás címén próbálják elkaszálni az énekest, és börtönbe juttatni (A nótát egyébként letiltották a jewtube-ról is, ami azért „meglepő”, mert attól, hogy Németországban betiltották, más országokban még legálisan lehet terjeszteni.). Ha valaki esetleg nem tudná, mi az a börtön, annak elmondanám, hogy a börtön az az intézmény, ahová az „üldözöttek” járnak pihenni közpénzen két bűncselekmény elkövetése közt. A negyedszázados évfordulót a hisztériázás közepette Gigi mégis megünnepelte egy 19 számos CD-vel. Nehéz lenne kedvencet választanom, mert már első hallásra több olyat találtam, amit a közeljövőben rendszeresen fogok hallgatni. Mindegyik dal német nyelven szólal meg. Aki tud németül, és elszeretne merülni a szövegekben, fellapozhatja a 20 oldalas füzetet. Mivel szerény személyem nem, én csak a színes képeket élvezhetem. Ezeken a festményeken különböző korok muzsikusait láthatjuk, akik nem hinném, hogy annyira élveznék a Gigi-féle zenét, mint én, de valószínűleg ha hallanák sem csapnának olyan patáliát miatta, mint a jelenlegi „német” vezetés. Remélem nem lesz több éves alkotói szabadság, és nem csak azért, mert nyugodt szívvel adok öt csillagot a kiadványnak. 19 Szám 60:43 perc

Strappo – R-Evolution

Strappo – R-Evolution (2010) Most kiderül, hogy az előző lemez óta eltelt két év alatt fejlődtek-e a Strappo-s zenészek, és ha igen, mennyit. Igen, és szerintem elég sokat. A muzsika sokkal változatosabb, a kórusok jól eltaláltak, és összességében az egész album nagyon egyben van. Hab a tortán, hogy a dalszövegkönyv is bővült; a 16 oldalon a szövegek mellett egy kétoldalas bandaképnek is helyet szorítottak. Találó az album neve. Csak így tovább! 12 Szám 44:46 perc

Peggior Amico – Sulla Pelle Dei Ribelli

Peggior Amico – Sulla Pelle Dei Ribelli (1993) Ha jól tudom, ez a csapat második albuma (volt még egy demó, és két EP), és az egyetlen, ami CD-n is elérhető (8 oldalas, már-már zavaróan egyszerű szövegkönyv). Általában a négy klasszikus olasz; a Gesta Bellica, ADL 122, Corona Ferrea között szokták emlegetni őket. Rajtuk is a korai RAC hatása érződik, mint a dallamokkal fűszerezett rock, vagy a kórussal megtámogatott refrének alkalmazása. A dalokat hallva az az érzésem, hogy az olasz zene mai rajongói elsősorban az úttörő szerepe miatt fogják szeretni a PA-t. Nekem egy kicsit benne van a nosztalgia is, ezért többre értékelem, mint azt a mai technikás csapatok mellett egyébként tenném. A RAC a viszonylag szűk keretei ellenére is sokkal előrébb tart, ezért a Civico 88-en, de még anno a Gesta Bellica-n felnőtt fiatalok is egy picit unalmasnak találhatják. A legújabb generáció; a különböző core-ok követői pedig tisztelni biztos fogják a PA zenéjét, de élvezni nem. 12 Szám 36:34 perc

Still Burnin’ Youth – NS Hardcore Is Not Music, It’s A Family

Still Burnin’ Youth – NS Hardcore Is Not Music, It’s A Family (2010) Húú, basszus ez gyors volt. Nem, ezt nem a barátnőm mondta, és nem is arra, amire most sokan gondolnak. Ezt én mondtam a SBY második albumára. Akinek megvan ez a lemez, az már tudja, hogy mibe fogok belekötni. Mégis inkább a pozitív dolgokkal kezdeném. A 8 oldalas szövegkönyv fekete-fehér, de tetszetős, olyannyira, hogy előhalásztam a Keresztapa trilógiát. Zeneileg, és az „ének” terén is nagyon meggyőző teljesítményt nyújt a csapat. Tényleg HC, tehát nem csak ezzel a stílussal felcímkézett RAC csapat. És ezzel el is érkeztünk a dolog egyetlen negatív oldalához. Rövid. Nemcsak kicsit, hanem nagyon. Igazán sajnálom, mert szívem szerint tökéletesnek aposztrofáltam volna őket, és tudom, hogy általában egy 20 perc körüli HC lemez normálisnak mondható, de ez már túlzás. Mondhatnám, hogy ez már túl kevés a jóból, és igazam lenne. 9 Szám 15:59 perc

Der Sachsentag 2007 DVD

Sachsonia + Ferox + Asynja + Frontalkraft + Prussian Blue Egy, a Fest Der Völker rendezvényhez hasonló fesztivál szintén a PC Records kiadásában. A kiadó szárnyai alól kikerült videók híresek az igényes borítójukról, és a sokszor DVD minőségű felvételekről. Ez természetesen most sincs másképp. Első fellépőnk a helyi „Sachsonia” (64 perc) nem rossz. Egy teljesen átlagos RAC zenekarról van szó, akiknek azért vannak jó pillanataik. Az egyetlen gondom, hogy elég sokat kapunk belőlük. Kicsit talán túl sokat is. A „Ferox”-ra (40 perc) elsősorban azért voltam kíváncsi, mert Asynja tagokat is foglalkoztatnak. Ez volt az első németországi fellépésük, ezért sokan inkább érdeklődve, mint aktívan figyelték azt az erősen folk-os muzsikát, amit leadtak. Én is valami RAC féleségre számítottam, de annyira azért bejött a zenéjük, hogy a közeljövőben odafigyeljek rájuk. A szintén svéd „Asynja” (33 perc) sajnos messze nem szólt úgy, mint a lemezükön. A lányok nem voltak csúcsformában, és talán egy kicsit meg is voltak szeppenve. Továbbra is fenntartom, hogy a „Through The Misty Air” minden idők egyik legjobb viking rock lemeze, így akik csak most ismerkednek a csapattal, azoknak inkább a CD-t ajánlom. A Frontalkraft (66 perc)neve jobban cseng RAC körökben, mint a másik fellépő német zenekaré, és azt kell mondjam, ez meg is látszik. Jól eltaláltak a dalok, még a nem steril koncertfelvételen is hallatszik az, hogy miért sorolják őket a jobbak közé. Körülbelül a fellépésük felénél aztán elég rendesen megmozdul a tömeg. Innen már énekelnek, táncolnak, magyarán élvezik a műsort. Véleményem szerint ebben erősen benne van az is, hogy időközben szép lassan besötétedett. Sötétben ugye nem látszanak annyira az arcok, jobban el tudja magát engedni az ember. Ez a sötét egyébként felkúszik a színpadra is, úgyhogy a zenekarból sem látunk olyan sokat, mint eddig. A PB-nél valószínűleg ezért vették végig a színpadról a lányokat. A második DVD-n a Frontalkraft mellett ugyanis a Prussian Blue (32 perc) szerepel. Bevallom kerek-perec nem értem, miért az amerikai kislányokat hagyták a végére. Tudom, hogy nagyon messziről jöttek, meg, hogy ők voltak az est szenzációi, de olyan zenét játszanak, amit inkább napközben, kora délután szoktak hallgatni az emberek. Én inkább a Frontalkraft-ot nyomtam volna be a végére, hadd tombolják ki magukat a német fiatalok. A Prussian Blue családbarát zenéje meg remekül elment volna például gulyásozás mellé. Amit szeretek ezekben a videókban, az az igényes kivitelezés, a jó képminőség, és természetesen a profinak mondható zenekarok. Amit nem, az az abszolút inaktív közönség, és ezáltal az elég lapos hangulat. Sokszor leírtam, hogy ezekben az esetekben nem hibáztatom a rajongókat, mégis úgy érzem, a közeljövőben jobban fogom magam a „skinheadek szétrúgják a ház oldalát” bulik felé tolni. (Összesen kb.) 235 perc. DVD minőség, professzionális kivitelezés.

New City Rocks – No Flames

New City Rocks – No Flames (2007) Néhány ex-Corona Ferrea tag rövid életű projectje volt a NCR. A teljes munkásságuk megtalálható a „No Flames”-en, ami a három megjelent EP-ről (The Chosen Few, No Pain No Gain, Milano 2000) kimásolt dalokat jelenti. Nagyon szerettem egykor a CF-et, és ez a hozzám elég későn eljutott CD is rengeteget pörgött a lejátszómban, mikor megszereztem. Nem hiszem, hogy lesz folytatás, de a fiúk már így is maradandót alkottak, és az utódok is teszik a dolgukat, úgyhogy ezen a téren nincsenek problémák az olasz fronton. 8 oldalas szövegkönyv. 7 Szám 22:53 perc

Civico 88 – La Strada

Civico 88 – La Strada (2005) Jó pár éve megörököltem egy kedves rokontól egy olasz nyelvű, fasizmusról szóló könyvet. A szövegből nem sokat értettem, de tele volt képekkel, plakátokkal, karikatúrákkal, stb. Ezek többet értek bármilyen szövegnél. A legérdekesebb propaganda posztereken karikatúrák voltak, amin úgy csábították az Etiópia elleni háborúba a hazai fiatalokat, hogy olasz fasiszta fiatalokat festettek rájuk, akiket félmeztelen néger nők ölelgetnek. Ezek után nagyot nézhettek a talján harcosok, amikor a kezükbe nyomták a fegyvert, hogy; Ezzel lövöldözz fasiszta bajtárs, ne azzal, ami a gatyádba van! Ezt a mentalitást is megismerve, azért kicsit meglepődtem, amikor a zenekar egykori internetes oldalán a képek között az egyiken egy tetovált kéz matatott egy négykézláb, meztelenül pucsító skinlány intim zónájában (Ez a fajta megnyilvánulás egyébként nem csak az olaszoknál került elő. A B&H Bulgária honlapján a becsület napi fotók között, például volt egy olyan, amelyiken az egyik srác épp a barátnőjét tömte.). Akárhogy csűrőm-csavarom a dolgot, arra lyukadok ki, hogy a déli cimborák egy kicsit szabadosabban állnak a dolgokhoz, mint északi társaik (persze vannak kivételek). Ennek megfelelően a Civico-tól nem egy komoly mondanivalóval rendelkező NS lemezt vártam, hanem egy vidámabb skinhead nótacsokrot, amibe azért belekevertek némi politikát is. A 12 oldalas booklet rengeteg képpel, plusz a dalszövegekkel nagyon tartalmas. A Strappo-hoz hasonlóan ők is a klasszikus olasz muzsikában utaznak, igaz, régebb óta. Talán ez is az oka, hogy sokkal változatosabb a lemezük. Az album csúcsa talán a „S4S”, az örök kedvencem tőlük mégis a „Hősök Vére” válogatáson szereplő feldolgozásuk maradt. A közelmúlt olasz csapatai közül az egyik legjobb, ha nem a legjobb olasz RAC zenekar a Civico 88. 12 Szám 40:37 perc

Strappo – Irreversibile

Strappo – Irreversibile (2008) Ez a lemez 12 olasz nyelvű RAC nótát tartalmaz. Néha egy kicsit unalmas, néha egy kicsit monoton, de azért jó. Kifejezetten kellemes csalódás volt, mert azt hittem, hogy az új zenekarokhoz hasonlóan ők is a core stílusok felé kacsintgatnak. De nem. Kedvencem az albumról a „Muppet Show”, de nem tudom miért. Az összes dal egy szinten mozog, és debütáló anyagként elég meggyőző a termés. Őszintén remélem, hogy megmaradnak ezen a vonalon, és még sokáig nyomják ezt a ma már kihalóban lévő stílust, az olasz dallamos RAC-t. A Tuono-s booklet tartalmazza a dalszövegeket, képeket a tagokról. 12 Szám 42:30 perc

Predator – Hunt

Predator – Hunt (2006) Állítólag ez a Konkwista 88-ből ismert Adam hardcore projectje. Nem a szereplő személyét kérdőjelezném meg, hanem az állítás másik részét. A hc hatás letagadhatatlan, de ez nekem inkább metál. Nem kicsit monoton, főleg a többi anyag ismeretében. Ennél többre számítottam. A 6 oldalas füzet egy ideig lekötötte ugyan a figyelmem, de ez a korong akkor is unalmas. Profi, meg minden, de maga a zene annyira fantáziátlan, hogy ezen a hivatásosok sem tudnának segíteni. Maradok továbbra is a K88-nál, vagy a S.O.L.-nél. Azok a lemezek ezerszer jobbak. 8 Szám 31:51 perc