2012. október 1., hétfő

Nordic Fest 2004 DVD

Cradle Song & Burmalis & Holocaust Of Hate
A 2004-es Nordic Fest hasonló felfogásban zajlott le, mint a fesztiválsorozat többi része. A menüben 12 jelenet közül választhatunk. Zongorázzuk akkor végig őket! Az első négy az eseményen elhangzott beszédeket takarja (P-J a Burmalisból, White Revolution, WCOTC, és Ted Dunn kb.: 17 perc az egész). Ezeket úgy-ahogy végighallgattam, de bevallom őszintén inkább a zenei részre koncentráltam. A Burmalis énekesének szónoklata egyébként nem volt rossz, és már ezért egy picit jobban vártam, mit tud még a színpadon nyújtani, amikor zenére hirdeti az igét. A fellépéseket még azonban megelőzi egy IKA (Imperial Klans Of America) díjátadó, ami eléggé megszokottnak mondható a KKK rendezvényein. Skinhead-eknél eddig csak a Ritorno A Camelot kapcsán láttam ilyet. A zenei élmény a 29. perc végén kezdődik a „Holocaust Of Hate”-tel. A hangosítás miatt néha nem sokat hallottam belőlük, de a Skrewdriver „Streetfight”-ját felismertem. A közönséget pedig végig nagyon hiányoltam, így inkább egy szabadtéri próbához hasonlított az egész, nem koncerthez. A 40. perc környékén aztán egy interjú jön a fiúkkal. Nincs igazi KKK rendezvény „keresztégetés” (ők inkább kivilágításnak nevezik, mivel nem a kereszt elpusztításának céljából gyújtják meg azt) nélkül, tehát erre most is sort kerítenek. A kb. 7-8 méteres kereszt mellé készítettek egy kisebb szvasztikát is, amiket persze együtt gyújtottak meg. Háttérzenének megint a Day Of The Sword „White Supremacy”-ja szól. Kár, hogy Scott nem lehetett jelen. A pillanat nyugalmát hirtelen töri szét a Burmalis fellépése (48. perc). Talán a Black Metálhoz állnak a legközelebb. Nem erre számítottam. Az énekes fáradhatatlanul károg a dobok mögül, míg társa hasonló vehemenciával nyúzza a gitárt. Itt már azért néhány fiatal aktivizálja magát a hallgatóság soraiból. A velük készült interjúból kiderül, hogy valójában hatan vannak, és csak ketten nem jelentek meg ezen az estén. A zenéjükre meg többek között a Burzum, és a Mayhem volt nagy hatással. Ezek szerint nem tévedtem a stílust illetően. A 92. percnél visszatér a HoH, illetve ide lett bevágva a fellépésük második része. Megint felcsendül a „Streetfight”, amit szerintem a bemutatkozó albumukra is fel raknak, ha elkészül valaha. A sorozat részeként jó a gyűjteményben tudni, de messze nem ez volt a legjobb Nordic Fest. Jobb lezárást nem tudok, így az IKA vezetőjének idézetével búcsúzom; „NS is not a bad thing. It’s a greatest thing.” (A Burmalis interjú elé tették be a Cradle Song fellépését, de valamilyen általam ismeretlen okból nincs kép, tehát csak a hanganyagot élvezhetjük.) 105 perc. Interaktív menü, jó minőség.

Cynic – Rock

Cynic – Rock (2010)
A PC Records egyik „új” üdvöskéje nálunk ugyan kevésbé ismert, de hazai pályán már szép sikereket ért el. A németországi RAC csapat útját nagy példányszámban értékesített lemezek (némelyik albumuk teljesen elfogyott), és még nagyobb számú letöltések kísérik. Én is csak ezt az albumukat tudtam ideig-óráig megszerezni, és ha már így alakult, úgy gondoltam, írok róla, mielőtt visszaadnám a jogos tulajdonosának. A szövegeket (mind német nyelvű) tartalmazza a 16 oldalas booklet, ami mellékesen most nagyon nem tetszik. Nem a minőséggel, hanem a látvánnyal van bajom. Ennél szebb füzetekhez vagyok szokva Yves műhelyéből. A korongot végigpörgetve végül is tanácstalan vagyok. Nem mondom, hogy rossz, de azért a fórumokon talált magasztaló kritikákat túlzónak találom. Lehet, hogy bennem van a hiba, bár igazából kétlem, mivel tökéletes vagyok. Nem úgy, mint ez az album, amit minden hibája ellenére azért Rechtsrock rajongóknak nyugodtan ajánlhatok. 18 Szám 57:02 perc

Race War – The White Race Will Prevail

Race War – The White Race Will Prevail (2002)
Az első furcsaság a kiadó személye (Micetrap Records). A második, hogy New Jersey-ben a Micetrap Stúdiójában vették fel a lemezt a német C18 oszlopos tagjai (A C18 és a Micetrap nem igazán jó kapcsolatára gondolok itt.). Nem furcsa viszont, hogy a Németország válasza a Fortress-re címkével ajánlották a lemezt. Sok válaszolgatás volt már mindenféle alap nélkül, de most azt hiszem az elkövetők rátapintottak a lényegre. Az énekhang, a zene, a stílus mind-mind az ausztrál óriásokat idézi. A szűk egyperces intró után 8 saját szerzemény (5 német, 3 angol) csendül fel. Olyanok, mint a C18 himnusz (Hail B&H), vagy a „They Were Heroes”. Zárásként pedig egy Skrewdriver feldolgozást (After The Fire) hallhatunk. Lám-lám mégis van élet a Fortress után. Kifogástalan a booklet, amit a kiadó a CD-hez társított. Az egyetlen, amit nem értek, az a rengeteg önkényuralmi jelkép használata. Így még esélyük sem volt a német piacon. Igaz végül a csapat összes kiadványa zsindexre került, úgyhogy nem oszt, nem szoroz. A RAC lemezek fő feladata az, hogy amellett, hogy szórakoztasson, eljuttassa hozzánk a bajtársak üzenetét. A szórakozásra nem lehet panasz, és az üzenetet, is megkaptuk. A fehér faj győzni fog (The White Race Will Prevail). Úgy legyen! (A limitált példányszámban megjelent verzió borítóján az SS katona helyett a nagy ember volt látható. Ez Hitler születésnapján április 20-án látott napvilágot.) 10 Szám 29:01 perc

Estirpe Imperial – Seguimos Vivos

Estirpe Imperial – Seguimos Vivos (2000)
A hispán fiúk tökélyre fejlesztették a lírai, latin-rock zenét. Hihetetlenül dallamos, és fülbemászó dalokat írtak a „Seguimos Vivos”-ra. A legjobb nóta a címadó (ezt egykor unalomig hallgattam a jewtube-on), de a többi sem sokkal lemaradva követi. Az egyetlen gyenge pont a meglehetősen egyszerű 4 oldalas szövegkönyv. De ez jelen esetben nem igazán mozgat. Ha ilyen szerzeményeket tud írni egy banda, az sem érdekel, ha szalvétában árulják a CD-jüket. Vedd meg! Hallgasd! Terjeszd! 8 Szám 35:24 perc

Max Resist – Detroit, USA 1994 DVD

Shamrock & Rival & Confederate Storm & Max Resist
Mint a zenekarok listája is jól mutatja egy szokásos Michigan-i koncerttel állunk szemben. A helyi zenekarokhoz jelen esetben a Confederate Storm is csatlakozott. Pár perces beállás után a Shamrock (25 perc) kezdi tüzelni a népet, akikből elég keveset látunk. A Nordic Thunder tiszteletére előadják a „Skinhead Warrior”-t, de egyelőre csak annak tudtam örülni, hogy ezúttal nem rögzített a kamera, hanem valaki serénykedik mögötte. A huszonötödik percnél a közönségnél megindul valami, és passzív szemlélőből végre átvedlenek táncoló rajongókká. Elő zenekarnak továbbra sem rossz a Shamrock, de már nagyon vártam a többieket. A következő zenekar előtt még Sean (Max Resist) tájékoztat minket Joe Rowan halálának körülményeiről. A Rivalról (47 perc) nem tudok rosszat mondani. Becsülettel teszik a dolgukat, de sajnos nekem továbbra is nagyon egysíkú a produkciójuk. Voltak azonban tényleg olyan pillanatok, amikor erősen vaciláltam, nem kéne-e egyik albumukat beszerezni, és meghallgatni őket CD-ről. A 42. perc környékén lenyomnak egy feldolgozásszámot, aminek címét, ha megkínoznának sem tudnám most megmondani (a refrénben mintha bound for glory-t énekelnének), pedig én is sokszor hallottam. Na, erre a dalra pár apró termetű skinlány elkezd ugrálni, és ennek hatására a fiúk is megtámadják a küzdőteret. Elég rendes mozgás alakul ki, és bár a következő nótánál alábbhagy a lendület, végre újra láthatunk mozgást a színpad előtt is. Aztán elég sokan lepik el a világot jelentő deszkákat, mivel valakinek születésnapja van. Legalábbis a „Happy Birthday” kiabálásból erre következtettem. Megjelenik Sean is, aki felkonferálja a chicagó-i vendégeket. Sajnos elég unszimpatikus módon csendesíti el a rajongókat. A Confederate Storm (22 perc) már elég régóta az első WP Skinhead banda, akik tiszteletüket teszik Detroitban (legutóbb a BFG volt itt). Ezt maga Sean árulja el nekünk, amin nem lepődtem meg. A helyiek nagyon barátságosak a meglepetés csapattal, akiknek gyors, agresszív üvöltözős zenéje általános tetszést arat. Kivétel talán a Shamrock frontembere, aki ezúttal inkább az egyik skinlánnyal próbál „barátkozni”. Újra Sean aktivizálja magát, de még mindig nem mint énekes, hanem mint tombolafelelős. Végül a „Back With A Bang”-gal tényleg elkezdődik a Max Resist ( 21 perc) műsora. Az énekes sorban bemutatja a tagokat, és, hogy melyik csapatokban muzsikálnak. Mondanom se kell, hogy nagyon nagy az átfedés. Támogatásuk a rajongók részéről vetekszik a CS-éval, és talán egy picit az ő javukra billen a mérleg nyelve. Választ kapunk arra is, miért volt Sean annyira ideges. Ahogy kivettem, ez félig-meddig az ő szervezésű bulija volt. 3 csapat az utolsó pillanatban mondta vissza a fellépését, és állítólag többen át is verték. Ezért külön megköszöni a közönségnek, és a bandáknak, hogy eljöttek, és megmentették az estét. Egyik formációnak sem ez volt a legjobb koncertje. De a végére mégis egy pokolian jó hangulatú összeröffenés lett belőle. Hála a résztvevőknek. Sajnos éppen a csúcsponton; a „Max Resist” előadása közben vágták félbe a felvételt. 122 perc. Interaktív menü, VHS minőség.

English Rose – A Tribute To The Memory Of Ian Stuart

A Tribute To The Memory Of Ian Stuart And The Music Of Skrewdriver (2007)
Egy újabb magyar vonatkozású ER lemez szintén 2007-ből. Ezúttal egy Skrewdriver Tribute lemez formájában. Elég nehéz ilyen lemezt készíteni, és bizonyos szempontból eleve kudarc is. Az eredetit úgysem lehet felülmúlni. Ha valakinek mégis sikerülne, akkor sem sikerülhet, mivel Ian elérte azt a státuszt, amikor már nem lehet valakit kritizálni. Nála senki nem lehet jobb. Ő a skinheadek Adolf Hitler-e. Akkor meg mi értelme van az egésznek? Egyrészt tiszteletadásként szokták aposztrofálni az ilyen alkotásokat, ami persze elfogadható, de én akkor már inkább írnék róla/neki egy számot (pl. Ahogy a Brutal Attack, a No Remorse, vagy akár pár éve a Vér Kötelez csinálta.). Másrészt egész egyszerűen csak el akarják játszani a példakép egy-egy nagyhatású dalát a saját stílusukban, a saját felfogásukban. Jonesy mögött a Vendetta zenészei sorakoztak fel, akik az eredetinél keményebb felfogásban tálalják nekünk a 14 örökzöld szerzeményt. A Tracklista megegyezik a Vendetta saját Tribute-jével, így különbséget igazából csak a mikrofon mögött találunk. Jonesy természetesen az eredeti szövegeket énekli. Viszont az éneke nagyon jól illeszkedik a magyar zenészek stílusához. Ezért végre nem egy X.-ik Skrewdriver-t majmoló korong született, hanem egy olyan kiadvány, amin az előadók tényleg a saját stílusukban játszanak el ISD dalokat. A Loyalty Records egy 16 oldalas szépséges bookletet kínál mellé, amitől csak azért nem esek hasra, mert már hozzászoktam az igényességhez a magyar kiadványok kapcsán. Mit is mondhatnék? A körítés kenterbe veri bármelyik hasonló kiadványét (az eredeti ROR Skrewdriver lemezekét pláne). A zenei rész meg elég egyedi ahhoz, hogy egy kiemelkedő korongként jellemezzem. 14 Szám 34:01 perc

Chingford Attack – Reds Better Run When We’re On The Attack

Chingford Attack – Reds Better Run When We’re On The Attack (1999)
A kelet-londoni formációt, mint a leglustább zenekart tartották számon. 1995 környékén alakultak, de csak ’99-ben jelentették meg ezt az albumot, és egyébként még egy demót sem készítettek. Első és egyetlen kiadványuk természetesen a ISD Records (8 oldalas booklet) szárnyai alatt készült. A sok szereplés a Kriegsberichter videó magazinban egy meglehetősen gyenge, fantáziátlan banda benyomását keltette bennem. A lemezt ennek ellenére nem lehet leírni. Nagyon jó anyagot sikerült felvenni. A számok már korábban elkészültek, de a tagcseréknek köszönhetően (Mick-et például Brett váltotta a mikrofonnál) teljesen más felfogásban tálalták a dalokat. A C18-as zenekarokra jellemző szókimondó (sokszor alpári) szövegeken nem változtattak, de az énekhang, a zenei aláfestés sokkal jobban letisztult a KB-n hallottakhoz képest. Az átlagosnál sokkal jobb, de a tökéletestől messze vannak a fiúk. 10 Szám 31:52 perc

Grinded Nig – Shriek Of The Mutilated

Grinded Nig – Shriek Of The Mutilated (2005)
Amikor az első lemezüket megláttam, rögtön éreztem, hogy itt valami nincs rendben. A „Freezer Full Of N…ger Heads” című „romantikus” zenei kiadvány felső borítóján ugyanis egy Piggsy hasonmás díszelgett (Piggsy annakidején a nagy port kavart „Manhunt” elnevezésű számítógépes játék egyik szereplője volt.). Már korábban is kíváncsi voltam erre a típusú hentes zenére, de a Vaginal Jesus-t nem szereztem be, mivel már a nevük is kifejezetten sértő a keresztényekre. A GN neve persze nem a keresztényeket sérti. Azt még talán érdekességként elmondanám, hogy ez már egy finomított (lerövidített) név. A BHS lógót meglátva a borítón gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és megtámogatom magam ezzel a lemezzel. Az első hallgatás utáni sokkból felébredve a Jóbarátok-ból ismert lófejű „szépség” kedvenc mondata ugrott be elsőként. Ó, te jó ég! Az elmúlt egy órában az amcsi Gungnír intézett támadást a „humanizmus” ellen. Kemény, agresszív legtöbb esetben már-már beteges a srácok által tálalt felfogás. A CD füzetben elolvasott interjú alapján azonban még talán meg lehet menteni a lelküket a kárhozattól. A 8 oldalas booklet igényes, de szépnek a stílus miatt nem nevezhető. Hogy megbántam-e a megvételét? Nem. Ahogyan a Gungnír CD-két sem. Nagyon jól fog jönni a legközelebbi adó bevezetésekor. Amolyan „relaxációs” muzsikának. 24 Szám 58:17 perc

Ultima Thule DVD

Ultima Thule
Nagyon sokat vaciláltam, megírjam-e ezt a kritikát. Végül úgy döntöttem, közzé is teszem, aztán mindenki gondoljon, amit akar. A borító elülső képén a viking rock legendák pózolnak, de őket háttérbe szorítja két svéd szőkeség (én a baloldalira szavazok). Az interaktív menü négy választási lehetőséget kínál. A „Discography” (lemezrajz ’85-től 2005-ig) és a „Galleries” (képek, elsősorban újságokból) önmagukért beszélnek. A „Videos” alatt két teljes koncertfelvételt találunk (Vi Syns I Valhall! 18 Szám, Live 93/94 24 Szám + 1 videóklip), amiknél nagyon helyesen jelenetválasztást is kialakítottak. A „Documentaries” (itt van angol felirat) sem igényel különösebb magyarázatot. Ezek közül a rövidebb 5 perces, és teljes egészében a „Valhall” stúdió elleni támadásról szól (Valójában nem is egyszerű gyújtogatásról volt szó, hanem mint kiderült az elhelyezett bombák okozták a tűzet.). A másik már érdekesebben indul (Mi nem vagyunk nácik, nem vagyunk rasszisták, hanem svéd hazafiak.). Itt is nagy hangsúlyt kap a bombás támadás. A reakció azonban érdekes. Nem a srácok felfogásával van problémám. Punkok voltak, és azok is maradtak. Emellett létrehozták a viking rock-ot, ami szintén dicséretes. Patrióták, és a svéd történelmet, kultúrát igyekeznek pozitívan tálalni a fiataloknak. Azt hiszem mindenki számára világos, hogy ezzel sincs bajom. Itt már azonban szóba kerül egy olyan kérdés is, ami mellett nem tudok elmenni szótlanul. Első megjelenési lehetőségük ugyanis egy náci kiadónak volt köszönhető (Saját bevallásuk szerint, ha nem kapták volna meg ezt a lehetőséget, nem tartanának ott, ahol.). A kilencvenes évek elején pedig sok RAC bandával álltak egy színpadon. Ennek ellenére olyan náciellenes szöveget nyomnak le, amit bármelyik afa megirigyelhetne. Az a megállapítás, miszerint az elkövetők a támadással elérték a céljukat, abszolút helytálló. Egy „afa hazafias” csapattá váltak a srácok (ez a magyarországi skinhead „mozgalom” kilencvenes évekbeli helyzetét idézi fel előttem). Ami már alapból egy abszurd dolog, de mégis az énekes interjú végén bevágott kirohanása az, ami nálam kiverte a biztosítékot. Legyetek csak hazafiak, meg határolódjatok el a szélsőjobbtól, úgysem juttok előbbre. Az afa szemét legalább annyira bosszantja a svéd zászló, mint a szvasztika. Az ilyen nyilatkozatokkal csak azt éritek el, hogy még az a pár NS is elfordul tőletek, aki eddig vette a lemezeiteket (Az átlag birka számára meg úgyis csak a minél sötétebb a zene(kar), annál jobb felfogás létezik, és nem költi olyan lemezekre a pénzét, amit nem a média tol le a torkán.). A média szemében meg úgyis nácik maradtok. Ha valaki félre tudja tenni ezt a nagy „elhatárolósdit”, annak egy igazi viking rock élményben lesz része. Én sajnos nem tudom. 152 perc + 15 perc dokumentum. Interaktív menü. Jó (de nem DVD) minőség.

English Rose – The White Album (Punk As Fuck)

English Rose – The White Album (Punk As Fuck) (2007)
Az English Rose-zal történt első találkozásom még a „You Know Our Name” albumra vezethető vissza. Azt az albumot még a Rockworldben vásároltam anno, és az a lemez a Brutal Attack „Valiant Heart”-jével együtt hosszú évekre meghatározta a viszonyomat az angol RAC-vel. Őszintén szólva, egyáltalán nem érdekelt a zenekar, és erre a CD-re sem ruháztam volna be, ha a Véres Kard magazinban, vagy a különböző portálokon nem került volna a formáció újra a látóterembe. A felvétel Magyarországon készült, és magyar zenészek közreműködésével (Erre mondjuk a booklet képei alapján magamtól is rájöttem volna, mivel a rosszarcú figurákat ábrázoló képeken látható személyek nagy részét már láttam magyar zenekarok kiadványain is. ;) ). Ezeket az infókat tudtam lelesni a Loyalty és a Lél Records oldalairól. A 8 oldalas füzetben a szövegek mellett nagyon örültem a számok rövid leírásának, de annak még inkább, hogy nem angolok, hanem 3-3 szám erejéig a Vérszerződés, a Stormwolf, az Arrow Cross, és a Kill Baby, Kill! felelősek a zenéért. Természetesen alapból nem egy ballada lemezt vártam, de azáltal, hogy sikerült egy az átlag, középtempós brit RAC-nál is gyorsabb korongot készíteni, azt tudom mondani, hogy tényleg tetszik. A booklet-tel egyetemben. Ami szép fehér. És mint tudjuk a fehér nem csak, hogy szép, de egyenesen gyönyörű. 12 Szám 29:29 perc

Death’s Head – Kriegslied

Death’s Head – Kriegslied (2008)
Számomra a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb zenekara az ötödik kontinensről származó Fortress volt. Aztán telt múlt az idő, és a srácok egy kicsit megöregedtek (a nagyobb baj, hogy én is), megjelentek a fiatalok, akik közül a Jesse vezette Death’s Head vette át az ausztrál színtér vezetését. A csapat elég népszerű, metál zenét játszik. A Kriegslied egy úgynevezett koncept album, aminek az a lényege, hogy a dalok külön-külön is értelmesek, de ha a megfelelő sorrendben hallgatjuk meg őket, akkor állnak össze egy komplett történetté (A fantasy rajongóknak a shared-world kifejezés segíthet.). A történet a Reich története. Nem vagyok túlságosan oda a DH zenéjéért, de ez az ötlet nagyban befolyásolt a megvételkor. A másik, hogy egy magyar (BHS Service) vonatkozású kiadványt mindig érdemes beszerezni, mert sajnos a hazai kiadók nem állnak olyan jól, hogy Playboy nyuszikat döngessenek a tulajdonosok (mint például a Resistance-nél). Nem fogok közhelyeket zengeni, miszerint támogassátok a kiadókat, mert egyébként tönkremennek. Azért vegyétek meg a lemezeket, mert igényes tartalom mellett, igényes külsőt kínálnak mellé a honfitársak. Mint ahogy ennél a lemeznél is. 8 oldalas, szép booklet. 9 Szám 34:54 perc

Dirlewanger – Rocking For The Golden Race

Dirlewanger – Rocking For The Golden Race (1989)
A svédek egyik legmeghatározóbb, és legismertebb zenekara volt a Dirlewanger. A névválasztás nekem egy kicsit sántít. Nem igazán értem, miért pont annak az egységnek a nevét kellett felvenni amelyik (talán) egyedüliként szégyent hozott a Waffen SS-re. Hacsak nem azért, hogy „keményebbnek” tűnjön a dolog. De akkor meg az a gáz, hogy túl gyengéd zenét gyártottak hozzá (A vaginal jesus és az anal cunt formációknál például a név jól tükrözi a muzsikát.). Na, mindegy. A svéd és angol nyelvű himnuszok váltakozása átlendít ezen a problémán. A 4 oldalas borító nem egetrengető. Legnagyobb érdekessége, hogy a „White League Australia” adta ki (a ’95-ös újrakiadásra a Pitbull Records 3 bónusz dalt is felmásolt), ami így nem kevés multikulti ízt ad a dolognak. Természetesen nem a hagyományos értelemben. Mivel ha minden multikulti kiadvány azokat az értékeket hirdetné, mint ez, a világ sem itt tartana. 10 Szám 38:21 perc

2nd ISD Memorial 1995 Wales, UK DVD

No Remorse & Razor’s Edge & English Rose & Celtic Warrior & Warlord & Svastika
Na, ez már egy Ainaskin, NS88 Videos, B&H England közös produkció. A jól kivilágított teremben egy rövid bevezető után a Celtic Warrior azonnal elkezdi a bulit. Elmondásuk szerint inkább valami mást kezdenének, mivel az első szám rögtön a „Let The Battle Begin”. Véleményem szerint a legjobb nótájukat választották indításnak, a színpad mellett iszogató Chingford Attack énekes pedig bólogatással jelzi, hogy egyetért velem. Pár százan lehettek, de csak nagyon kevesen merészkedtek a színpad elé. Szűk félóra (26 perc) után átvedlenek közönséggé. A Warlord (26 perc) előtt még egy kétperces videóajánlót kell megnézni egy másik ISD emlékkoncertről (Ez a DVD is ennek az 5 darabos sorozatnak a része.). Míg Billyék befejezésnek adták le az „Our Pride Is Our Loyalty”-t, addig Stiggerék rögtön bevetik a „Diamond In The Dust / Hail Victory” párost. A CW alatt egyébként szépen megduzzadt a tömeg, így a többi bandának már csak fokozni kell a jó hangulatot. A Warlord alatt több Skrewdriver szerzemény is elhangzik (Szinte az egész műsoruk ebből áll.), elsősorban a „Hail Victory” albumról, de az este folyamán mindenki belecsempészett pár klasszikus ISD nótát a repertoárjába. A végén a gyanútlan Stigger Jonesy-val együtt kánonozik, aki a „White Power” után a többi English Rose taggal együtt leszorítja a Warlord zenészeit a világot jelentő deszkákról. A rózsások műsora alatt egy nagy „anti nazi league” zászlót is elégetnek, a maradványokat meg a tömegbe dobálják. Akik aztán újra felgyújtják. Az ER egyébként meglehetősen sokáig szerepel (42 perc), és közben szép sorban feltűnnek a hírhedt C18-as arcok is a közönségben (Big Jacko), vagy éppen a színpadon (Jasa). A Svastika elé még beiktatták a „Skrewdriver Video Tour” 3 perces reklámját. Ezt pár perces néma csönd követi, és csak ezután kezdik a svédek a műsort. Nem túl meggyőzőek, bár a britek végig ugrálják a 19 perces mini bulit. A birmingham-i Razor’s Edge-től (18 perc) nem volt jó húzás egy hölgyet bevenni basszerosnak. A csapatot a jobbak között tartom számon, de végig csak a kislányt kukkoltam, ezért aztán újra meg kellett néznem a felvételt. Nem baj, kivételesen megbocsátok nekik. Felcsendül a „Free My Land” is, ami osztatlan sikert arat. Egy 3 perces interjúban megismerkedhetünk a „New Remorse”-al, így nem volt meghökkentő, hogy Burnley éneke helyett egy hegyomlás üvöltését hallgathatjuk a megmaradt 27 percben. Nagyon jó kis anyagot sikerült összehozni. Rendkívül erős a felhozatal még nemzetközi szinten is. A leggyengébb láncszem szerintem a Svastika, de mivel minden csapatból kis adagot kapunk, így a szűk 3 óra nem telik unalmasan. A rendezvényen nem volt rendbontás, rendben lezajlott. Utólag sajnos már tudjuk, hogy ez csak amolyan vihar előtti csend volt… 171 perc. Interaktív menü, élvezhető VHS minőség.

White Wash – Celebrating 10 Years

Pain Is Temporary Pride Is Forever (2007)
A kilencvenes évek vége felé tűnt fel először az Ébredő Magyar hasábjain a zenekar. A texas-i fiatalemberek aztán elég sokat szerepeltek mind a WW, mind a testvérzenekar (Straightlaced Nightmare) kapcsán. Ezekből a hírekből leginkább az énekes által propagált felfogás maradt meg számomra (Pain Is Temporary Pride Is Forever – A fájdalom ideiglenes, a büszkeség örök). Mondanom se kell az album címe így már ismerősen csengett. A hazai BHS Service gondozásában megjelent 10 éves anyag külsőre-belsőre egyaránt megfelel az elvárásoknak (13 dal + videóklip). Nem emelkednek ki túlságosan az amerikai élmezőnyből, de nem is lehet felcédulázni őket az átlagos jelzővel. Érdemes beszerezni, ha másért nem, hát a magyar vonatkozás miatt. 13 Szám 32:29 perc