Gesta Bellica - Usque Ad Infernos

Gesta Bellica - Usque Ad Infernos (1997)

Kedvenc olasz zenekarom első lemeze (volt még egy 9 számos demójuk is még ’92-ből). 13 dallamos olasz RAC nóta (köztük egy Last Resort feldolgozás) mindenféle felesleges bonyolítás nélkül. A szövegek is hétköznapiak, és a 4 oldalas booklet (életrajz, történet, köszönet-, és tracklista) sem a kihagyhatatlan kategóriába tartoznak. Azoknak azonban, akik szerették a kilencvenes évek olasz vonalát, igazi kincs. Egy kis történelem, egy kis nosztalgia, kinek hogy tetszik. Jó hír, hogy a srácok pár év hallgatás után újra aktívak, és a húszéves jubileumot egy új lemezzel ünnepelték meg, aminek a különleges () „XX” nevet adták. 13 Szám 50:08 perc

Anger Within – Lost Path

Anger Within – Lost Path (2007)

A „Fight-Live Act-Give” után a fiúk nem szórakoztak sokat. A második lemez kapcsán teljesen átnyergeltek a New School HC-re, és a debütáló remekmű folytatásaként összehoztak egy olyan anyagot, ami méltán érte el a manapság nem túl népszerű „Out of stock” (elfogyott) állapotot. Őszintén szólva nem is reménykedtem ilyen folytatásban. 12 angol nyelvű dal (+ 1 intró, + 1 outró), HC alapokkal, lágyabb és keményebb énekkel, telepakolva dallamokkal, néhol szintetizátoros aláfestéssel. Ehhez a PC Records jóvoltából jár egy 12 oldalas színes booklet. A dalszövegek is intelligensek, de azért mindenki megkapja a magáét (Mivel nem vagyok Straight Edge, én sem maradtam ki a szórásból.). Mielőtt tovább magasztalnám a kiadványt, inkább befejezem, mivel még azt hiszi valaki, hogy szerelmes vagyok a zenekarba. Ha minden hatecore anyag ilyen lenne, már régen behódoltam volna a stílusnak. 14 Szám 49:53 perc

Tribute To Totenkopf

Tribute To Totenkopf (2009)

A Totenkopf név ezúttal egy a nyolcvanas évek elején aktív francia csapatra értendő. A képen látható tetovált arcú fiatalember nem más, mint Geno, a Totenkopf énekese (Első bandája a L’Infanterie Sauvage volt, utána alapította meg a rövid életű Totenkopf-ot), aki sajnos nagyon fiatalon meghalt (Volt egy nagy balhéja vörösökkel, ami után a helyi folyóba vetette magát, és belefulladt. Halála után a megmaradt tagokból alakult meg a „Legion 88” elnevezésű formáció.). A zenekartól demókon kívül nem maradt fenn semmi, de az ezeken található dalok feldolgozásával sikerült megtölteni egy lemezt. 6 dal hangzik el az OIccident és kettő a Choc Frontal zenekaroktól. A maradék 10-et az „Old School Of RAC” jegyzi, ami nem egy létező csapat, hanem egy az erre az alkalomra összeállt zenei project (OIccident tagokhoz csatlakozott a Bagadou Storm énekese kiegészülve még ismert francia RAC zenészekkel). A CD 500 példányszámra lett limitálva, ami már úgy néz ki el is fogyott, de ha valaki még is találna valahol belőle, és szeretné gyarapítani a gyűjteményét egy klasszikus (ha a Legion 88 elődjének szóló tiszteletadás nem klasszikus, akkor nem tudom, mi az) tribute lemezzel, az bátran fektessen be rá. 18 Szám 46:17 perc

Rock Für Deutschland 2008 DVD

Rock Für Deutschland 2008, Gera

A RFD az egyike azoknak a rendszeresen megrendezett fesztiváloknak, amiket az NPD támogatásának köszönhetően szervezhetnek meg a germán hazafiak. A 2008-as eseményt a Rebel Records meg is örökítette, és színvonalas formában tálalta nekünk. A színes borító mellett a tokban találunk még egy külön lapocskát is, amin a zenekarok képei és mind az 5 banda tracklistája is megtalálható. Ez alapján 5 német formáció szórakoztat majd minket, és összesen 41 nótát adnak elő. Menü van (bár nem interaktív), és a jelenetválasztásról sem feledkeztek meg. A szerkesztők gondoskodtak a számonkénti léptetés lehetőségéről, és a feliratokról, így az utóbbi hiánya sem lenne zavaró. Az első fellépő a White Resistance (9 szám). Már korábban foglalkoztam ezzel a csapattal a CD-ikkel kapcsolatban. Nagyon tehetséges banda, de ezen a felvételen nem annyira meggyőzőek. Annak ellenére, hogy becsülettel végzik a dolgukat, és tényleg vannak jó megmozdulásaik. A Divison Germania „Der Morgen Wird Unser Sein” című slágerével zárnak, ami eltörpül az Utolsó Védvonal verziója mellett. A Hammerskin tagokkal operáló Jungsturm (8 szám) neve igazán jól cseng a keményebb muzsikát szeretők körében, és hogy nem véletlenül, arról most is bizonyságot tesznek. Nekem sajnos túl monoton a produkciójuk, még a két klasszikus feldolgozás ellenére is (Sturmwehr, División 250). Mégis messze ők voltak a legszimpatikusabbak. Az Eugenik (8 szám) névre hallgató ötös fogat játékának már az elején felcsillant a szemem. Ugyanis ők szintetizátort is használnak, amit ha egy rockzenekar ügyesen épít be a számaiba, rendesen megdobja azokat. Erre a formációra nem is tudom, eddig miért nem figyeltem fel. Mellékesen rengeteg pogány témájú dalt játszanak, ami az énekes kinézete alapján nem meglepő. Ha őt a 793-as lindisfarne-i támadás Angliában találta volna, valószínűleg a helyiek meglincselték volna viking külseje miatt. Én nekik adnám a legjobb fellépő címet. Az őket követő Hauptkampflinie ( 8 szám) elég nagy csalódást okozott. Az ének ezen a fellépésen csapnivaló volt. Nem is értem, hogy-hogy nem fulladt meg szegény énekes a nagy erőlködésben. Remélem, ennek valami általam nem ismert oka (betegség, kimerültség, stb.) van, mert nem akarnám igazságtalanul temetni ezt a nagy múltú bandát. De ha mindig ilyen a vokál, én nem fogok sírógörcsöt kapni a búcsúkoncertjükön. A „Tomorrow Belongs To Me”-t is teljesen gallyra vágta az ének, úgyhogy inkább lépjünk tovább. Érdeklődve figyeltem a Breakdown-t (8 szám), mivel tőlük még szinte semmit nem hallottam. Nem titkon abban reménykedtem, új kedvencet találhatok személyükben, hiszen ha közvetlenül a HKL után tették be őket, az nem lehet véletlen. Csak angolul hallhatjuk őket, és amolyan levezető szerepet töltöttek be ezen a napon. Tehetségükhöz nem fér kétség, de semmi extrát nem nyújtanak, ami miatt késztetést éreznék beszerezni a lemezüket. A fent leírtak alapján talán furának tűnhet, ha azt mondom, ez egy szuper DVD nagyon jó kis csapatokkal. Személy szerint túlságosan elfogult vagyok a kilencvenes évek nagyjai felé, ezért nehéz elszakadnom attól, hogy mindent hozzájuk viszonyítsak. Remélem a zenekarok megbocsátják ezt nekem, hiszen ha nem lennék ennyire gyarló, valószínűleg már rég beszereztem volna párat a fellépők lemezei közül. Nem baj. Ami késik, nem múlik… 152 Perc. Menü, remek minőség.

Kill Baby, Kill! – Give It Back Again!

Kill Baby, Kill! – Give It Back Again! (2010)

Hát, ha a sokat emlegetett Before The War zenekar a magyar-szlovák összefogás példája, akkor a Les Vilains a flamand-vallon egység szimbóluma lehet. A vallon bandában a gitárnál ugyanis egy flamand fiatalember; Dieter áll(t). Ő hozta létre a KBK-t, ami viszonylag rövid pályafutása alatt nagy népszerűségre tett szert a skinhead fiatalok körében. Dieter halálával a KBK-nak vége, a Strong Survive kiadó viszont egy színvonalas kiadvánnyal emlékezett meg a srác munkájáról. Aki esetleg még nem hallott volna a zenekarról - amit nehezen tudok elképzelni -, annak elmondanám, hogy a dalaik zeneileg az egyszerű rock/OI! vonalon mozognak, és ehhez a zenéhez kritikus, politikailag inkorrekt szövegeket írtak. Ezen a CD-n 19 nótát hallhatunk. 5 dal a „Good Night Left Side” Split-ről, 11 a „Give Back The OI!” albumról, és, hogy valami újdonság is legyen; 3 eddig kiadatlan nóta (Burn In Hell, Rejects Of Society, Fuck Your System). A füzetkében benne vannak a dalszövegek, de sajnos az információs blokk nagyon hiányzik. Egy átlagos körítésű CD-hez képest a zenei anyag egyszerűen sok. Nem panaszkodom. Inkább ezt, mint egy Blue Eyed Devils hosszúságú lemezt egy Bulldog Breed CC tokban. 19 Szám 69:42 perc

Prussian Blue – The Path We Chose

Prussian Blue – The Path We Chose (2005)

A két bakersfield-i kislány 2004-ben robbant be a köztudatba a debütáló (Fragment Of The Future) lemezük kapcsán. A korong a Resistance-nél jelent meg (csakúgy, mint ez), ami persze egyértelművé tette, hogy nem a kóser média által propagált világnézetet követik az ikrek. Édesanyjuk National Alliance aktivista (www.natall.com), de a nagyfater pompázatos furgonját elnézve (egy-egy szép horogkereszt díszíti mindkét ajtót) nyugodtan mondhatom, hogy egy alma sem esett messze a fájától ebben a családban. Sokan elmondták már, hogy a média az ilyen esetekben vagy agyonhallgatja a sztorit, vagy boszorkányüldözést indít. Ezúttal az utóbbit választották. Meghívták a lányokat (9-10 évesek lehettek) különféle műsorokba, ahol legtöbbször szülői felügyelet nélkül kérdezgették őket. A mutatvány kissé félresikerült, mivel a leányzók igen jól helytálltak, és a CD-jük fogyása is igencsak megugrott. Nem maradt más a média számára, mint kreálni egy történetet, amiben ez a két gyermek ártatlan, és csak ördögi anyjuk nevelésének estek áldozatul. A fiatalok frappáns választ adtak (a „The Path We Chose” – „Az út, amit választottunk” erre utal). A Resistance a szövegeken kívül rengeteg képet is belecsempészett a 8 oldalas, széthajtható bookletbe a lányokról. A stílusuk a bemutatkozó lemezhez képest egy kicsit megváltozott. Most használnak ugyan elektromos és akusztikus gitárt is, mégis jelentősebb az, hogy a kiadványt sokkal fogyaszthatóbbá tették az átlagos birkák számára. Az üzenet továbbra is megvan, de erősen kozmetikázva. Egyedülálló feldolgozásokat most is találhatunk (Ocean Of Warriors, Green Fields Of France), de mégis inkább hadd emeljem ki nagy kedvencemet a „Stranger”-t, amit egy Kipling* költeményből adaptáltak. Nem mondom, hogy gyakorta meghallgatnám ezt a CD-t. Nem azért, mert rossz, hanem egyszerűen csak nem az én stílusom. A szép dolgokat viszont meg kell dicsérni, és ez a lemez tényleg az. A lányok, meg ha így folytatják, még sokra vihetik. Egy biztos. Az, hogy jó úton járnak**. *R. Kipling-et (Dzsungel Könyve) és E. R. Burroughs-t (Tarzan) mint rasszista szerzőket tartják manapság számon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők a legprimitívebb anglo-saxon felsőbbrendűségi komplexusban szenvedtek (ez kb. annyit tesz, hogy igazából csak a nyugat-európaiak a felsőbbrendűek, de ez sem minden esetben állta meg a helyét, mivel például a németeket is barbároknak tartották). Nagy szerencséjük volt, mivel egy sokkal normálisabb korban élhettek. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy majd egyszer indexre rakják a műveiket (Fantasy rajongóknak ajánlom még Robert E. Howard Conan történeteit elolvasásra, hiszen a barbár is legtöbbször csak azért segített a bajbajutottakon, mert nekik is fehér volt a bőrük színe.). **Sajnos a lányok letértek az NS útról, és jelenleg már a liberalizmust hirdetik (Legalább hármasban mehetnek Burdy-vel Warpath koncertre.). Én nem foglalnék állást, akit nagyon érdekel a téma, az nézze meg ezt a jewtube-os videót; http://www.youtube.com/watch?v=IAPu5HtWzCQ&feature=related 9 Szám 31:31 perc

Mudoven – Truth And Tragedy

Truth And Tragedy: Life In The Occupied Zone (1998)

A 6 számos „Aryan versus Alien” után a Tri State Terror vállalta, hogy kiadja a csapat első, és egyetlen albumát is. Az akkoriban divatos „Divizió 88”-szerű szövegek mellé rendelt, az amcsiknál szintén népszerű metál/kemény rock zene a kiadó ismeretében kicsit szokatlan. Csak úgy mint a 12 oldalas booklet, amiben egy széttrancsírozott hullát sem találtam. A meglehetősen épületes szövegeket ugyan megtekinthetjük benne, bár nem valószínű, hogy nagyon el akarnánk merülni a mondanivalóban. A 11 számos CD végén kapunk még 3 bónusz nótát (1 Lightning Rod ellenes szerzemény, 1 demó nóta, és az „Unabomber” új verziója), amiket a srácok stílusát ismerve nehéz szívvel tudok csak levezetésnek nevezni. Ha csak egy kis csendre, és nyugalomra vágysz, akkor ez a CD nem neked való. De ha szívesebben vennél magadhoz egy baltát, hogy ellátogass vele a parlamentbe, akkor jó helyen jársz. 14 Szám 42:24 perc

White Power Compilation 2 DVD

White Power Compilation 2

Nagyon egyszerű kis DVD-ről van szó. A fedőkép mára elavult, mivel a hajnélküli zászlós otthon felejtette azt a lobogót, ami a kelet-európai nemzetek színeit képviseli. A már meglévő anyagokból vágtak ki egy-egy számnyi felvételt, és ebből kreáltak válogatást. Jelenetválasztás van (állítólag a régebbi verzióról ez lemaradt), és az egyszerűsége ellenére sem unalmas. A válogatás jellegének hatására olyan bandáktól is megnéztem felvételeket, akiket egyébként széles ívben elkerültem. A hátoldalon fel vannak tüntetve a zenekarok, illetve a származási ország, de a dalok nem, így azt én most gyorsan pótolom. Freikorps (Haffen Sraße), Valhalla (Hail Victory), Svastika (In Hoc Signo Vinces), Squadron (Take The Sword), az új No Remorse (Smash The Reds), Celtic Warrior (Ole!), Pig Killer (N…. Lover), Heysel (Kill A Red), Stigger (Road To Valhalla), English Rose (Wasting Away), ADL 122 (????), Kraftschlag (Klansmen), Totenkopf (Order Kommer), Chingford Attack (East End), Mistreat (Keep Finland Clean), Razor’s Edge (Lest We Forget), Brutal Skins (Veri & Kunnia), Thor’s Hammer (Terrorist), Warlord (Beautiful England), Skrewdriver (Hail The New Dawn), Wiking Division & Kraftschlag & Thor’s Hammer (We’re Ready). Összeszámolva 21 élő dalból szemezgethetünk. Első hallásra ez nem kevés, a hosszúsággal mégsem tudtam teljesen megbarátkozni. Lehetett volna másfélszer vagy kétszer ilyen hosszú, esetleg egybe rakhatták volna az első résszel, elviseltem volna. Rövid, de tartalmas anyag. 62 perc. Interaktív menü, és jelenetválasztás. Élvezhető VHS minőség.

Teardown – Against The Dying Light

Teardown – Against The Dying Light (2005)

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Nordic Thunder nevezetű amerikai zenekar. Az énekes; Joe Rowan halála után a megmaradt tagok megalakították a legendás Blue Eyed Devils-t (A név martin luther king-től jött, aki kékszemű ördögöknek nevezte a fehéreket.). Némi változás következtében aztán létrejött a Sedition, majd egy újabb metamorfózisnak köszönhetően a TearDown. A nem túl hosszú életű csapat emellett csak egy kislemezt (Honor, Knowledge, Determination) tudott letenni az asztalra. Sokszor leírtam már, hogy a klasszikus Hatecore nekem nem igazán jön be. A Teardown lemeze, azonban annyira népszerű, hogy muszáj volt megszereznem. A legtöbben ehhez hasonlítgatják az újabb kiadványokat (A Teardown óta a legjobb lemez, a Teardown ezerszer jobb, hasonló a Teardown-hoz, stb.), így nem volt kérdés, hogy nem hagyhatom ki az életemből. A 8 oldalas booklet nem korszakalkotó, de a célnak megfelel. Amíg böngésztem, sikerült végighallgatni a lemezt is. A „Teardown” című dalról csak jókat tudok mondani, a mellé szegődött 9 nótát pedig szintén csak magasztalni lehet. Elismerésem az amerikaiaknak, attól függetlenül, hogy maradok a New School-nál. 10 Szám 23:53 perc

Fúria Bélica – Vis Absoluta

Fúria Bélica – Vis Absoluta (2011)

A kilencvenes évek végén, amikor az Internet kezdte átvenni a hatalmat a kommunikáció terén még újdonságnak számított, hogy az amerikai kontinens déli részén is élnek bőrfejűek. Néhányan talán emlékezhetnek még rá, hogy az akkor még rendszeresen megjelenő „Ébredő Magyar” magazinban is volt egy-két cikk ezzel kapcsolatban. Ezek az interjúk azonban inkább magazinokkal, fanzine-okkal voltak kapcsolatosak. A legtöbb világhírű zenekar (pl.: a The Skulls) ugyan antikommunista volt, de a nemzeti szocializmussal sem voltak kibékülve (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az NS bandák később jelentek meg, csupán annyit, hogy ők max. helyi szinten kaptak nyilvánosságot.). Mára már nem csak, hogy helyet követelnek maguknak a keményvonalas neo NS zenekarok (Nüremberg, Barbarians, Reacción 88, stb.), de tulajdonképpen ők lettek a térség meghatározói a skinhead vonalon. Ehhez a táborhoz csatlakozott a „Fúria Bélica” elnevezésű, kéttagú formáció is. 12 dalt (1 intró, 1 outró, 1 instrumentális, 1 angol, 8 portugál) dobtak össze a brazil srácok. Miközben a dalszövegeket olvasgattam a meglehetősen egyszerű borítóban, egy hatalmas felfedezést tettem. Én értek portugálul. Nem. Mégsem. Csak a címek sikerültek elég beszédesre. A zene is inkább brutális, de vannak azért dallamok, váltások is benne. Az énekes végig hörgi az egész lemezt, így még a portugál anyanyelvűeknek is jól fog néha jönni a szövegkönyv. Nem csalódtam. Messze nem olyan technikásak, mint a jobb európai, vagy észak amerikai csapatok, de a középmezőnybe simán beférnek. Az a puszta tény meg, hogy egy olyan országban hirdetik az igét, mint Brazília, csak még jobban felértékeli számomra a korongot. 12 Szám 32:47 perc

Gigi & Die Braunen Stadtmusikanten – Braun Is Beautiful

Gigi & Die Braunen Stadtmusikanten – Braun Is Beautiful (2004)

Vannak az NS zene színterén is olyan tehetséges előadók, akiknek a nevéhez megszámlálhatatlan zenei alkotás köthető, és ezek többnyire sikeresnek mondhatók. A pálmát természetesen Ken McLellan (Brutal Attack) viszi, de az élbolyba tartozik még Ed (BFG, West Wall, Before God, stb.), Roy (Final War, Bouncin’ Betty, Warfare 88, stb.), és persze ide sorolhatom a Stahlgewitter frontemberét Gigi-t is. A német muzsikus legjobban sikerült projectje kétségkívül a „Gigi & Die Braunen Stadtmusikanten”. Hasonlóan a Zillertaler lemezekhez, az ötlet magvát a polkorrekt slágerek átdolgozása képezi. Most azonban nem diszkó, hanem kemény zene képében. A legnagyobb sikere a „Punker Maria”-nak volt, de meghatározó a „Kaffeebraun”, a „Was Wollen Wir Singen”, a „Sommer”, vagy a Beach Boys „Surfin’ USA”-jének átirata is. Sokat találgattam, melyik legyen a személyes kedvenc, de nem sikerült döntenem. Ilyen slágerdömpinggel rég találkoztam. Az újrakiadásról hiányzik a „Punker Maria”, amit az új szövegkönyvből (20 oldalas teletűzdelve a dalszövegekkel) is kihagytak. 16 Szám 48:12 perc

Nordic Fest 2002 Dupla DVD

Whiskey Rebels & SS187 & Johnny Tatt

A DVD első szereplője a sokatmondó nevű Whiskey Rebels (15 perc). A név alapján a hármas nem a straight edge vonalat erősíti. A „Whiskey Town” című számukban ezt ők is megerősítik. A dalaik egyébként a már szokásos témákat boncolgatják. Ehhez egy monoton muzsika párosul, így talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy számomra teljesen átlagosak. A Skrewdriver-től lenyomják a „Voice Of Britain”-t, ami tolmácsolásukban „Voice Of America”-ra változott. Az SS187 (20 perc) fellépése elején az énekes hardcore-ként írja le a stílusukat. Nem vagyok a téma szakértője, de szerintem sima metált játszanak. Kicsit furcsán hat a tagokon látható tripla 6-os, mivel KKK buliról van szó, akik ugyebár keresztények. A 35. percnél következnek a szónoklatok. Ez alkalommal is jó sokan megpróbálkoznak a nagy ember örökébe lépni. Hallhatjuk élőben a frissiben alakult Kentucky csoport képviselőjét (aki leginkább egy amish pásztorra hasonlít), a WCOTC vezérét, Matt Hale-t (Aki egy már általam többször hallott beszédét adja elő, és újra sikerült megerősítenie abban, hogy kicsit dinka. Nem a mondanivalója, hanem az előadásmódja alapján.) de megjelentek az eseményen az NSM képviseletében is. A kb. 74 perces gondolatáradat után egy 4-5 perces bevágással búcsúzik tőlünk az első lemez az SS187 produkciójával. Ha valaki a fent leírtak alapján nem érez késztetést, hogy megnézze a filmet, akkor az ez után sem fog. Megint kapunk 14 percet a viszkisekből, aztán a Johnny Tatt vezette banda műsorát adagolják be nekünk 68 percen keresztül. Ők régi stílusú RNR-t játszanak rasszista szövegekkel. Ez inkább KKK, mint skinhead zene. Nem csinálják rosszul, amit csinálnak, így népszerű vendégei lehetnek a különböző cowboy kocsmáknak. Több lemezük is megjelent már („a következő szám erről a CD-nkről való” bevezetőkből legalábbis erre következtettem), és bár itt nem látszik, de a fehér csuklyát hordók körében igen közkedveltek. A sötétség beálltával elégetik a keresztet, valamint egy szvasztikát is, amit egy náci egyenruhás figura lobbant lángra. A háttérben közben felhangzik a „White Supremacy”. Sokan lefényképezik a (sajnos) nem mindennapi látványt, és a 2005-ös DVD fedőképei alapján némelyik fénykép elég jól sikerült. A 6 NF DVD közül talán ez a leggyengébb láncszem. Evvel röviden össze is foglaltam, mi a véleményem erről az összeállításról. 201 perc. Interaktív menü, VHS minőség.

Respektlos – Genug Geschwiegen

Respektlos – Genug Geschwiegen (2007)

A Respektlos egy Streetrock project a Bloodrevenge és a Project Vril tagjaitól. A mikrofonnál egy debütáló hölgy, ami a borító alapján egy kicsit fura (Kivétel persze, ha őt ábrázolja a rajz. Ami nem valószínű, mert szerintem nem férne bele egy lángoló pezsgőspohárba.). Nem mondom, hogy a lány hangja tökéletes, de amikor először kiengedte, jöttem rá, miért döntöttek mellette a zenésztársak. A 12 oldalas bookletben megtaláljuk a 10 dal szövegét (értelemszerűen a Thorsten’s Schlagzeugsolo/dobszóló-jának nincs szövege), valamint pár képet, de inkább ötletes, mint tartalmas. A női énekesekre kevésbé jellemző erőteljes zene miatt a nem mindennapi kiadványok sorát gyarapítja. Én a „Das War’s”, „Wir”, „Wochenende” mesterhármas felé hajlok, de mivel nem nagyon van töltelékszám, a jövőben ez még változhat. Elég meggyőző anyag, kíváncsian várom a folytatást. 11 Szám 44:57 perc

Rock Für Deutschland Gera, 2009

Brainwash & Blitzkrieg & Sleipnir & Die Lunikoff Verschwörung

Az NPD által támogatott eseményen 4 prominens német zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. A kivitelezésre és a tartalomra sem lehet panasz. A dupla CD megjelentetésénél a digipack mellett döntöttek. Maga a tartórész fekete-fehér, de a korongok, és a 12 oldalas booklet színesben pompázik. A füzetben túlnyomórészt a csapatokról (A Blitzkrieg énekese ebben a szerkóban nyugodtan felléphetne egy rap bulin is.), illetve a megjelent érdeklődőkről raktak be (nagyon jó felbontású) képeket. Az első CD-n hallható a Brainwash (6 szám + intró), a Blitzkrieg (6 szám), és a Sleipnir (7 szám). A Brainwash a legfiatalabb banda, de már őket sem kell senkinek bemutatni. Az ő szereplésükkel le is tudják az „új hullámot” (hatecore/metalcore), és ezután átnyergelünk a még mindig nagyon népszerű német RAC-ra. A Blitzkrieg és a Sleipnir is elsővonalas RAC csapatnak számít, ami a produkciójukon is látszik. Mindhárom formáció lenyomja a legnagyobb slágerét (Brainwash – Nobody Knows, Nobody Cares, Blitzkrieg – Götter Der Germanen, Sleipnir – Rebellion), de érdemes figyelmet fordítani a többi nótára is. Ezek is színvonalasak, még ha néhányuk el is törpül a zárójelben megemlített himnuszok mellett. A második korongon kizárólag egy hosszúszakállú, sima (fej)bőrű vandál üvöltözik. A repertoárban elhangzik sok-sok nóta az első három Die Lunikoff Verschwörung albumról, de szerepel egy, kettő, három, négy. Igen, ha jól számolom négy Landser klasszikus is. Utóbbiakat nagyon szeretem, de persze jobban örültem volna egy Sturmführer / ArischeKaempfer / Reichskoloniallied egyvelegnek (Valószínűleg a BRD robotjai is, akik ilyenkor általában a kerítésen kívül ugrásra készen várják, hogy szétverhessék a bulit. Nem baj, lesznek ők még a kerítés másik oldalán, igaz nem azért, hogy zenét hallgassanak, hanem, hogy megtapasztalják a jelenlegi uraikkal történő hosszú távú együttélés szépségeit.). A dalok közötti Luni-féle prédikációk, meg az élő fellépések adta plusz nagy segítséget nyújt abban, hogy erősen ajánljam ezt a kiadványt, nem csak a német muzsika szerelmeseinek, de mindenkinek, aki egy kicsit is szimpatizál azokkal a „terroristákkal”, akik véget szeretnének vetni a „demokrácia” őrült tombolásának. A többiek hallgassák csak továbbra is azt a sok polkorrekt szemetet. 20 Szám 67:10 perc + 21 Szám 73:59 perc