skip to main |
skip to sidebar
Lion’s Pride – Stand And Defend (2004)
A Lions Pride az Ancient Rites (híres black/death metal banda) énekesének, Günthernek a skinhead zenekara. RAC és metál zene keveréke, amit a belga srácok előadnak. Minden szempontból professzionális kiadvány. Intelligens szövegek (amiket megtalálunk a bookletben), remek zenészek. Minden együtt van, ami kell. Még egy videó klip is helyet kapott (Protect And Survive). Teljesen angol nyelvű (kivétel az utolsó dal), úgyhogy bárki számára könnyen érthető. Ennek ellenére engem nem győzött meg. Nincs meg benne az a plusz, amiért a kedvenceim közé sorolnám.
13 Szám 48:02 perc
Hel – Det Som Varit Ar (2003)
Mit is mondhatnék? Ha valakinek eddig kétségei lettek volna a csapat tehetségét illetően, azt könnyen meggyőzheti ez az album. Ezúttal a borítóra a „Szerzői kiadás” került, ami persze semmit nem változtat azon az egyszerű tényen, hogy ismét nagyot alkottak. Valószínűleg az Ultima Thule rajongók nem értenek egyet velem, de szerintem ez a zenekar minden idők legjobb viking-rock bandája volt. Ha valaki megkérdezné, melyik lemezüket ajánlanám azoknak, akik még csak most ismerkednek a Hel-lel, azt válaszolnám, hogy mind a négyet. Sajnos ez volt az utolsó lemezük, és nem is nagyon tervezik a visszatérést. De hát ki tudja? A remény hal meg utoljára…
10 Szám 41:55 perc
Landser – In English (2004)
Ezen a Panzerfaust kiadványon összesen 18 Landser klasszikust dolgoztak fel az amerikaiak. Több banda közreműködésével készült, de enyhe túlzással egy Intimidation One alkotásról van szó, aminek születésénél Luni bábáskodott. Az első nóta a 2003-as franciaországi AH emlékkoncerten készült, és a Mitten In Europa-t takarja. Később meghallgathatjuk az angol nyelvű stúdiófelvételt is Middle Of Europe címmel. A Northland és Nordland is ugyanaz a szám két verzióban. Az első angolul, míg a másik németül (női énekkel) regél az északi földről. A többi dal a lemez címének megfelelően angol. Ha valaki mélyebben el akar merülni bennük, megteheti, mivel a 8 oldalas CD booklet tartalmazza az összes szöveget. Nem egy rossz anyag, de az eredetinek a nyomába sem érhet.
20 Szám 64:13 perc
Shamrock & The Voice & Rival & Max Resist & Aggravated Assault (1994)
A Nordic Thunder DVD-n felbuzdulva elhatároztam, hogy ráteszem a kezem még egy-két amerikai felvételre. A Bound For Glory és a Max Resist között vaciláltam, végül utóbbi mellett döntöttem, mivel tudomásom szerint ők mindig lazább, bulisabb fellépéseket nyomnak, mint a BFG. Az Interneten böngészve aztán több videót is találtam róluk. Többek között olyat is, amin a már emlegetett metál óriásokkal szerepelnek együtt. Ennek ellenére mégis mi volt az oka, hogy ezt a DVD-t választottam? Vessetek csak egy pillantást a borítóra! Igen, tudom. De nem tehetek róla, én is férfiból vagyok. A képet mellesleg fogalmam sincs, ki készítette (bár van egy olyan sejtésem, hogy ugyanaz, aki a CD borítókat), de marketingből ötös a kiadónak. Az interaktív, halálfejes menü segítségével kiválaszthatjuk külön-külön a zenekarokat, más léptetés nincs.
Ha a fellépők számát nézzük, Európában simán elmenne egy pár ezres tömeget megmozgató fesztiválnak. Amerikában egy nagyobb házibuli méretének felel meg, ami annak fényében nem is rossz, hogy Detroitban rendezték (A várost több mint 90%-ban színesbőrűek lakják, és az USA legveszélyesebb városának tartják. A kettő között természetesen semmiféle összefüggés nincs.).
Shamrock. Valahonnan úgy rémlik, hogy írek. Kb. ennyi, ami eszembe jutott róluk. Az amerikaiaknál olyan népszerű gyors, üvöltözős zenét játsszák. Nyomják a 4-Skins klasszikusát is (ACAB), de 25 perces előadásuk nem győzött meg. Teljesen átlagosak.
The Voice. Ők már valamivel ismertebbek előttem. Igaz, hogy két albumuk (Rage, Verdunkeln) nem jutott el hozzám, de nem is igazán bánom. Stílusuk, mint a Shamrock-é egy fokkal jobb kiadásban.
Aggravated Assault. 70 perc után lépnek színpadra. Azt a típusú zenét favorizálják, amit az előzőek, de sokkal jobban adják elő. A dalok is igényesebbek, azt meg már mondanom sem kell, hogy elsőként mozgatják meg igazán a közönséget. A zenekarok között van azért átfedés, mivel a „The Voice” gitárosa az AA szereplése alatt is a színpadon maradt, a Shamrock énekese meg a MR-ben gitározik (A Max Resist-Renegade Youth borítóján ő kezeli a hajnyírót.). A számok közti szünetekben néha tényleg azt vártam, az énekes mikor esik össze, ugyanis az alkohol egyre inkább éreztette hatását. Szerencsére ez nem történt meg, és meglepő módon a dalokat profin leadta.
Bő két óra után a Max Resist kezd hangolni, de az ő előadásuk már a második lemezre került.
38 perces szereplésük alatt igen jó hangulatot teremtenek. Végre láthatunk egy kis ugrálást a „tömegben”. Ami azért annak is köszönhető, hogy végre őket is veszi a kamera. Nekik már tényleg vannak igazi slágereik (mint az AA-nak), amit aztán mindenki artikulátlanul énekel. Természetesen ez csak jót tesz a hangulatnak.
Rival. Hosszabb hangolás után végre elkezdik a műsort. Van szép zászlójuk is, meg minden, csak éppen az egyéniség hiányzik a zenéjükből. Nem rossz amit csinálnak, de ilyen zenekarból 12 egy tucat. Először azt hittem, hogy az énekes szégyenlős, aztán megtaláltam a dobok mögött. Tényleg nem sok példa van rá, hogy a dobokat az énekes kezelje, szerintem nem véletlenül. Így a frontember, akinek tartania kéne a kapcsolatot a közönséggel szó szerint a háttérbe szorul. Legtöbbször csak a három gitárost látjuk. (Egyikük aztán később megfordult a Max Resist-ben is.)
Vegyes érzelmeim vannak a koncerttel kapcsolatban. A csapatok a körülményekhez képest tényleg jól muzsikálnak. A közönség, az, akiket nem értek. Utaznak több száz (esetleg ezer) kilométert, aztán nagyrészt csak állnak és bámulnak. Kivétel a Shamrock fáradhatatlan énekese, aki a legjobb alakítását a küzdőtéren nyújtja. Nem akarom megint az amcsikat bírálni. Én is szoktam sörözni, és néha igencsak felöntök a garatra, de ennyire elvarázsolt embereket utoljára csak a lengyeleknél láttam a 80-as évek szesztilalmának idején. A legnagyobb csalódás persze az, hogy a borító alanyát nem láttam a filmen. Láttam helyette vérbeli amerikai lányokat akik (nem akarok megbántani senkit, de) nagyon dagadtak. Egytől-egyig. Valószínű McCion, és Burgerfos uraságok lehetnek az okai. A témánál maradva; ha valaki szeretne egy korai Max Resist + Aggravated Assault koncertet megnézni, az vegye meg. A többi zenekart meg nevezze extrának vagy körítésnek, ahogy tetszik.
201 perc. Interaktív menü. Élvezhető VHS minőség.
Corona Ferrea – Skinhead Action (1996)
Egy 4 számos demón (ezekből kettő itt is szerepel) kívül csak ez a korong maradt fenn a talján bandától. Személy szerint először a ’95-ös hazai OI-Stock plakátján találkoztam a nevükkel, de aztán később újra „összefutottunk” a „Keep It White” válogatássorozat első részén. A fesztiválra nem jutottam el, (ahogy később a CF sem), de a KIW-ot sikerült még anno beszereznem, és a két nótájuk (No Remorse, Nessuna Resa) alapján jutottam odáig, hogy beruháztam erre a Tuono kiadványra. Ebben az időszakban még nem igazán volt olyan szerteágazó a zenei mozgalom, mint most. A bandák 88%-a az OI! vagy a Rock stílust favorizálta. A CF is ebbe a brancsba tartozott. Egyszerű zenéjük ma már klisésnek tűnhet, de akkoriban az olasz színtér egyik legjobb csapata voltak. A 10 nóta között találunk 3 angol nyelvűt is, de sajnos a 4 oldalas „füzetke” nem tartalmazza egyiket sem. Pár éve újra elérhető, így másoknak is felüdülést nyújthat az egyre brutálisabb zenei kiadványok rengetegében.
10 Szám 34:08 perc
Kill, Baby Kill! & Ravenous & Death’s Head – Garrison 2
Az ausztrálok ezúttal a flamand KBK-val készítették el a legendás Garrison második részét. Buli hangulatú lemez, de komoly mondanivalót is találunk a vidám dalok mögött. A három KBK dal közül továbbra is a „Freedom Of Speech” a legjobb (igaz, az eredeti verzió ütősebb volt). A Ravenous által feldolgozott „Inbreed” pedig eltörpül az átírt szövegű Skrewdriver klasszikus mellett. Rövid, de fogós korong.
5 Szám 16:02 perc
Mistreat – Best Of (1999)
Sajnos megint egy olyan válogatásról kell írnom, amitől finoman szólva nem ájultam el. 12 számos kiadvány egy egyszerű 4 oldalas booklettel. Semmi infó, amit még egy ilyen kalózkiadásnál is elvárna az ember. A dalok alapján sem igazán értem a lemez címét, mivel még a „Finland Skinhead” sem szerepel rajta. Egyetlen előnye 2 nóta. A „Suburban Rebels” és a „Don’t Fuck With Me”. Utóbbi a „Keep Finland Clean EP”-ről.
12 Szám 27:47 perc
